Szalonnás-sajtos csomók

Miután a 160 centis, falhoz támasztott* tükör tőled öt centire teljes hosszával elemi erővel becsapódik a padlóra és öt méter sugarú körben minden pozdorjává zúzódott szilánkokkal lesz tele…

Máma már nem hasad tovább.

Karmaisten nem szarozik mostanság a figyelmeztető jelekkel, hogy kurvára ideje lenne pihenni az elmúlt két hónap után, és elsősorban töréskárokkal operál, a tükörtől a telefonomba tört töltőn át a megtört autóig. Eljött az a pont, amikor értek én is belőle :), úgyhogy kikészítettem a vörös körömlakkot, vettem magamnak egy pár fülbevalót, libamájat, szerdától szabadságot, visszafogom** magam a sütisütési terveknél, egy szekrénynél többet nem fogok összerakni a jövő héten, és lassan igyekszem fejben is letenni a listáimat. Legalább pár napra.

Ez a kis partifalatka nem az én projektem volt, céges rendezvényre quick win sós kellett – gyorsan kész van, egyszerű, finom, jól néz ki. De a sítáborból hazatért gyermekem második vacsoraként rávetette magát, ráadásul úgy tűnik, a svájci levegőn részben kicserélődött, mert nem elég, hogy a gruyére átment a szűrőn, de olyan felkiáltások hagyták el a száját, miszerint ő imádja az édes mustárt és a szalonnát. Miután a szemöldökömet visszahúztam a tarkómról, megígértem, hogy másnap estére megcsináljuk vacsorára, csak pattanjon le a másoknak szánt készletekről. S lőn. Ugyanitt felidézném a régi blogon megjelent szintén pofonegyszerű falatkát: leveles tésztalap felvert tojással megken, csíkokra vág, reszelt fetával megszór – ezekkel időt és energiát spórolhattok, mindkettő tök jó karácsonyra is.

Hozzávalók (egy tepsihez):

30 dkg kész leveles tészta (5 lapos)
1 ek. mustár
kb. 8 dkg füstölt szalonna
1 tojás
kb. 8 dkg reszelt gruyére
kb. 5 dkg reszelt parmezán

A tésztalapokból egyet – mert ugyan hallottuk, hogy egyesek imádják az édes mustárt, de a tapasztalatok alapján ennek mérsékelten hiszünk – megkentem mustárral, a többi négyet a felvert tojással, majd mindegyik lapot öt csíkra vágtam, megszórtam az apróra vágott szalonnával, a kétféle reszelt sajttal, majd egyenként két oldalról megcsavartam, hurkot formáztam belőle és a két végén nagyjából mellé-alá hajtottam. Ezt nem tudom jobban leírni, a csavarás után próbálkozzatok valami olyan formával, ami egy csomószerű állapotot eredményez :). 25 darab lett ennyiből, egy tepsit pont jól kitöltött. 180 fokos sütőbe ment 20 percre, a második adag gyorsabban sül, tessék odafigyelni.

*Költözés utáni átmeneti állapotok, várhatóan még kb. egy évig***.
**You know… relatíve :).
***Optimista számítások szerint.

Reklámok

Marcipános malackák

Sítáborba kéne pakolnom a gyereknek, levinni kiürült költöztetődobozokat a garázsba, elmosogatni, elpakolni, ajándékot csomagolni, a képeket felhordani a garázsból, átrendezni a konyhapultot, tükröt felfúrni, kulcstartó szekrényt felfúrni, három adagot mosni és szárítani, fotózni nemkell cuccokat és feltenni a helyi “vigyétek el 20 percen belül ingyen” csoportba. Szerintetek?

Egen, inkább leülök receptet begépelni, aztán majd holnap főnixmadarazok.

Még mindig csiszolnom kell a túlélő ösztönömön, de annyira azért már futotta, hogy a – khm, rekordbevétellel zárt – nagy karácsonyi vásárt három nappal követő iskolai karácsonyra nem vállaltam be tortát, macerás sütit. A rutin ugye instant berúgja magát, és az első beígért tétel mindig a pattogatott kukorica. A sáskajárás csapása kutyafasza ahhoz képest, amit pár tucat kiskorú képes egy asztalon okozni, ahova kiteszel egy tál pattogatott kukoricát. Igazából minden mást már csak “szakmai önérzetből” vállal be az a hülye, akinek van, ember, de most már azért próbálok odafigyelni az energiaigényre is. A nagy szakácskönyv szelektálás közben határesetnek minősült a Nagy süteménykönyv, de végül arra jutottam, hogy a többségét már vagy megcsináltam, vagy a neten bármikor megtalálom legalább hasonló változatban. Ahogy átpörgettem, úgy egy recepten akadt meg a szemem, a marcipános malackákon, azt gondosan kifotóztam, hogy majd jól jön ez még, gyerekkompatibilisnek tűnik. A fotózásért kár volt, gugli barátom azt mutatja, a forrás feltüntetése nélkül nyilván oda-vissza megjárta már az interneteket a recept, de akkor legalább ti tudjátok, hogy honnan van. A margarint kilőttem, marcipánból kicsit több ment bele, a készítők pedig nem szeretik a mazsolát, úgyhogy azt lecseréltem díszítőcukorra. Hatalmas siker volt.

Hozzávalók:

0,5 kg liszt
25 dkg puha vaj
20 dkg marcipán
15 dkg cukor
4 tojássárgája
5 ek. tej + a kenéshez még kábé ennyi
egy üvegcse díszítőcukor

A hozzávalókat (értelemszerűen a kenéshez szükséges tej és a díszítőcukor nélkül) belehajigáltam a keverőtálba – a marcipánt kockázva -, a robotgépet ráeresztettem és sima tésztát dolgoztattam ki vele. Lehet vele rögtön is dolgozni, de szépen bírja az éjszakát is a hűtőben és a másnapi elkészítést, csak kicsit át kell gyúrni, hogy a vaj újra meglágyuljon. Kb. 2 mm vastagra kinyújtottam a tésztát és jöhetett a gyerekmunka, a kiszúrás-összerakás-díszítés. Minden malachoz kell két nagyobb kör (kb. 4 cm átmérőjű), és egy kicsi (kb. 2 cm átmérőjű), de nyilván lehet kisebb méretekkel is dolgozni. Figyelem! Praktikus nem vékony falú üvegpoharat használni a nagyobb körhöz, de ha már, akkor a beleragadt tésztát érdemes óvatosan (sóhaj) és türelmesen (sóhaj – FOG – Fantastic Opportunity to Grow) mondjuk késheggyel kipiszkálni és nem a pohár szélét odacsapkodni a gyúrófelülethez. Ez jelentősen gyorsítani fogja a munkát, amennyiben nem kell üvegszilánkokat kicsipegetni a tészta mellől és a pofánk se fog égni az okozott kárért. Egy nagyobb kört kettévágtam, ezt a másik nagyobb körre illesztettem a malac füleinek, a kis kör lett az orra, és elvileg malaconként 4 db gyöngycukor a szeme és az orrlyuka, gyakorlatilag pedig a “csináltam neki hajat is, ugye, milyen cuki lett?” projekt kicsit felszaporítja a felhasznált díszítőcukor mennyiségét. Tejjel lekentem, 180 fokos sütőben kb. 15 perc kellett nekik, két tepsinyi lett belőle.

Tejfölös-kolbászos krumplileves

Amikor az iskolai karácsonyi vásár magyar standjának pro forma koordinálását elvállaltam, még nem sejtettem, hogy békaemberekkel fogok találkozni ez az időszak egy kicsit sűrűbbnek fog bizonyulni, mint ahogy én azt elterveztem. Az elmúlt hónap Tótékat megszégyenítő mennyiségű dobozolással telt, minden egyes nappal egyre nagyobb rajongójává válok a minimalizmusnak és a 60 literes fekete szemeteszsákoknak, de sikerként könyveltem le, hogy a költözés napján este fél 10-kor is kétperces szintidőn belül tudtam az új lakásban produkálni pillanatragasztót, valamint az optimistán három nappal későbbre szervezett koncert előtt is magabiztosan haladtam le a garázsba a megfelelő magassarkúért. Amit én csomagoltam és címkéztem, az hibátlanul megvan, a drága édesapámra bízott két gyerekszoba dobozaiból pedig előbb-utóbb majd előkerül a tablettöltő, amely esemény a költözés befejezését fogja jelképezni (jelenleg a 15. napnál járunk). No de most a közelgő karácsonyi vásár kerül egyre inkább a fókuszba – az ember ellenőrzi a listákat, megrendeli a 320 db rövides poharat, és megsüti a maga részéről felajánlásként beígért aranygaluska tesztverzióját.

Ha Évához csak egyetlen receptet kéne társítani, az nálam az aranygaluska lenne. A nagyobbikkal jártam a terhesség legelején, amikor meghívott ebédre és ez (is) volt a menün. Megejtettem a boldog bejelentést, aztán nem sokkal később megjelent leánygyermeke, aki a “Képzeld, nemisbéka terhes!” felkiáltásra huszonelejésektől nem várt óvatossággal rámnézett és megkérdezte: – És… örülünk? Örültünk bizony, a hiper-szuper aranygaluska mellett pláne. Nem volt kérdés, hogy az ő receptje alapján megy majd a móka, semmit nem szabad rajta változtatni, úgy tökéletes, ahogy van, ezt a tegnapi tesztsütés is megerősítette. A szombati menütervezésnél így ez adta magát, csak levest kellett mellé találni úgy, hogy a klasszikus párosítás gulyása kiesett, mivel a költözés előtti napon az apám leszállítását igénybe vevő 3,5 óra, az internetátkötéshez szükséges 1,5 óra, a lakásátvétel utózöngéinek rendezésére fordított egy óra mellett, két kör dobozáthordás között, még a későszülinapi vacsorához elkészülést megelőzően főztem belőle úgy 5 litert a költöztető férfinépségnek, és egyhamar (a következő pár évben) nem kívánnék újra nekilátni. Úgyhogy ez lett belőle a Mindmegette receptje alapján, gyerekbarát változat, nem kockáztattam, hogy csak kolbásszal, a finnyásabbjának legyen benne csirke is, és lehet természetesen csípősebbre venni, aki úgy szereti.

Hozzávalók:

1 kg krumpli
23 dkg paprikás füstölt kolbász (több is lehet, én ennyit kockáztattam a kölykökkel)
25 dkg csirkemell
2 fej vöröshagyma
10 dkg fagyasztott kukorica
2 babérlevél
1 csapott ek. édes őrölt pirospaprika
3 dl tejföl
4 dkg liszt
3 ek. olaj
só

Az olajon megfuttattam az apróra vágott hagymát, majd rádobtam a kisebb kockákra darabolt csirkemellet, és fehéredésig pirítottam. Követte a felkarikázott kolbász, majd pár perc múlva megszórtam a pirospaprikával, felöntöttem 2 liter vízzel, és beledobtam a babérleveleket (tartsatok otthon babért, valami isteni a friss babérlevél). A krumplit nagyobb, kb. 2×2 cm-es kockákra vágtam és a levesbe tettem, sóztam, majd fedő alatt kb. 20 percig főztem. Ekkor belekerült a fagyasztott kukorica, majd elkevertem a lisztet a tejföllel, kicsit mertem hozzá a leves levéből, azzal is eldolgoztam, és visszaöntöttem az egészet a fazékba. További tíz perc után készen lett. Kenyeresek kenyerezzenek hozzá, és persze lehet rákanalazni még tejfölt a tálalásnál is.

Segítsüti – Mozacher torta recept

Hát ezzel már régóta adós vagyok, az őszi Segítsüti forduló is sikeresen és szép összeggel lement, de hát egy hosszú receptnek nekiülni nem egyszerű. Viszont ha az alternatíva könyvek dobozolása, ugye, máris szebben fekszik a leányzó!

A receptet 18-22 centis tortához adom meg, mert a nagyobb, 26 cm-es változat az iszonyú nagy. A forma nagyságától függően ugye a négy tortalap lesz vastagabb/vékonyabb, de a mennyiség ennyi módosítást elbír, a töltelékek vastagsága könnyen kiigazítható. Ami fontos: a baracklekvár legyen házi és savanykás, mert ellensúlyozni kell az összes többi réteg édességét. A pisztáciakrémmel lehet még játszani, én ezt vettem, de lehet cukrozatlan 100%-ost is, ha valaki kevésbé édesnek szeretne még egy réteget, amihez vagy ízlés szerint egy kevés édesítőszert kever, vagy hagyja natúrnak. A pralinékrém Valrhona volt, 50% mandula, 50% mogyoró, lehet kísérletezni különböző csonthéjas krémekkel, akár Nutellával is. A többi hozzávaló viszonylag alap, és a torta elkészítése elég egyszerű, mert tulajdonképpen csak két tésztalapot kell sütni, a rétegek készen vettek.

Hozzávalók:

A csokis tortalaphoz:
4 tojássárgája
3 tojásfehérje
10 dkg vaj
15 dkg étcsoki
5 dkg cukor
10 dkg liszt
1 tk. szódabikarbóna

A pisztáciás tortalaphoz:
4 tojás
15 dkg cukor
12 dkg megpucolt pisztácia
5 dkg puha vaj
1 cs. vaníliáscukor
15 dkg liszt
1,5 tk. szódabikarbóna

A mázhoz:
20 dkg étcsoki
15 dkg cukor
1 dl víz

A töltelékekhez:
20-30 dkg házi baracklekvár
25-40 dkg marcipán
20-30 dkg pralinékrém/Nutella
20-30 dkg pisztáciakrém

A díszítéshez:
Mozart-golyók
6 dkg pucolt pisztácia
3-4 ek. baracklekvár

A csokis tortalaphoz a csokit és a vajat vízgőz fölött összeolvasztottam és hagytam kihűlni. A cukrot és a tojásfehérjéket kemény habbá vertem, majd félretettem. A tojássárgák következtek a porcukorral, fehéredésig, majd beleöntöttem a kihűlt csokis masszát, és felváltva beleforgattam a szódabikarbónával elkevert lisztet és a tojáshabot. Kivajazott, sütőpapírral bélelt 18-22 cm-es formában 180 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütöttem (kb. 35-40 perc). Jött a pisztáciás lap: a pisztáciát megdaráltam, a tojásfehérjéket habbá vertem, a tojássárgákat a cukorral és a vaníliáscukorral fehéredésig vertem. Ment bele a darált pisztácia, a szódabikarbónás liszt, a vaj és végül beleforgattam a habot. Kivajazott, sütőpapírral bélelt 18-22 cm-es formában 180 fokra előmelegített sütőben ezt is tűpróbáig sütöttem (kb. 35-40 perc). Ha mindkét tortalap teljesen kihűlt, óvatosan félbevágtam őket. A rétegezés a következőképpen néz ki, a sütőpapírral bélelt formába rakom vissza:
1) a felső csokis tortalap
2) baracklekvár fele
3) körlappá nyújtott fél adag marcipán
4) fél adag pisztáciakrém
5) az egyik pisztáciás tortalap
6) a teljes adat pralinékrém
7) a másik pisztáciás tortalap
8) a másik fél adag pisztáciakrém
9) körlappá nyújtott fél adag marcipán
10) baracklekvár másik fele
11) az alsó csokis tortalap, a vágott felével lefelé

 

A konstrukciót pár órára vagy egész éjszakára érdemes betenni a hűtőbe, majd jöhet a máz.

A csokit, vizet és cukrot vízgőz fölött összeolvasztottam. A torta tetejére tettem akkora tálkát, aminek átmérője kb. 4-5 centiméterrel kisebb mint a tortáé. A langyossá hűlt csokimázzal bevontam a tortát, díszítettem a pisztáciával és még dermedés előtt rá kell tenni a Mozart-golyókat is. Végül dermedés után leszedtem a tálkát a tetejéről, a baracklekvárt egy kevés vízzel higítottam, összeforraltam és rászűrtem a tálka által “védett” körlapra. És kész is van :). Nagyon tömény, de mindenkitől, aki kóstolta, csupa dicséret jött :).

Karfiol pizza

A múlt vasárnap esti “vinni KELL az iskolába” móka után mára a recept pontosítása céljából ebédre beterveztem újra a karfiol pizzát, már csak azért is, mert csak nagyon keveset kóstoltunk belőle és azt is hidegen. A svung előzetesen nagy volt, hogy mindenki mennyire segít majd nekem, de a “Hé, apu, kevés a zsebpénz!” című, feltehetőleg igen nívós opusz megfelezte a kukta létszámot (#szaranya vol. 45297: a múlt héten egyik este ránéztem a nagyobbikra és a villámcsapásként belém hasított felismeréssel együtt a szívemhez kaptam, hogy baszki hinnye, leánygyermekem, de hát én már egy hónapja nem adok neked zsebpénzt, miért nem szóltál?!? – nem vettem észre). A kicsi mindenesetre lelkesen segített, de végül ennek ellenére sikerült ebédidőre elkészülni. A kiindulópontot a Nosalty receptje adta.

Hozzávalók:

1 kisebb fej karfiol (kb. 75 dkg)
3 tojás
2 ek. hajdinaliszt (másfajta is lehet, gm liszttel gluténmentes lesz)
csapott ek. tengeri só
2 dkg parmezán
15 dkg gouda
1 ek .olaj

1 doboz paradicsomkonzerv
2 ág bazsalikom
1 ek. olaj
3 nagy gerezd fokhagyma

1 doboz mini mozzarella
más sajtok, különböző feltétek

A karfiolt rózsáira bontottam, dzsunior szépen ledarálta robotgépben, majd 8 percre a mikróba dobtam, és a darálást övező kb. 2 m2-es felületet lepucoltam. A három tojást a segéderő egy tálban felverte a sóval, én meg lereszeltem a sajtokat. A karfiolt végül úgy láttam, nem kell lecsepegtetni, nem eresztett levet, kavargattam kicsit, hogy hűljön, majd hozzákevertem a lisztet, a sajtot és a tojást. Evőkanál olajjal kikent szilikonos sütőlapon szétegyengettem a masszát, kb. 1-1,5 cm vastag, 30×30 cm-es négyzet lett belőle, 200 fokra előmelegített sütőben 30 percig sült. Közben megcsináltuk a szószt. A konyhai fűszernövényes ollóról letakarítottam a piros festéket és a csillámport, megtartottam a szentbeszédet a további nem célirányos használat mellőzéséről, majd a kis kukta boldogan felnyirbálta vele a bazsalikomleveleket. Az evőkanál olajon a lezúzott fokhagymákat megpirítottam, ment bele a paradicsomkonzerv, öt perc főzés, majd a bazsalikomlevelek. A pizza sülési ideje leteltekor áttekerem erős grillre a sütőt, a karfiolos alapon eloszlatom a paradicsomos cuccot, majd jöhet rá a feltét, jelen esetben maradék kukorica és egy portugál sajt (limiano) jelentette, meg rátépkedtem egy doboz mini mozzarellát. Grill alatt kapott 10 percet, ha megpirult a sajt, készen van. És a kölykök kétpofára falták.

Pekándiós-csokis banánkuglóf

Hát mucikák. A Nagy Kerek Negyvenes, amit én már évekkel ezelőtt úgy prognosztizáltam magamnak, hogy csillámfaszlámákkal szegélyezett tűzijátékos-tengerpartinapsütéses-unikornisos remek év lesz, két hét múlva lezárul. Szülinaptól szülinapig tart a fejemben, miniatűr zökkenőket leszámítva minden várakozást felülmúlóan sikerült eddig is – keep calm, 40 and fabulous! -, és mint mondtam, még 14 nap hátravan belőle :). A 41-től csendesebbre tervezem, mert a jó hullámok is képesek azért magasra csapni, és egy ideje az iskolakezdéssel kombinált árral úszás is épp elég feladat – most nem lesz ünnepi utazás, ámde intenzíven készülök a novemberi költözésre. Ennek része az is, hogy a konyhai dolgokat (is…) elkezdtem kritikus szemmel szemlélni, és lassan megkezdem a felélést, hogy minél kevesebbet kelljen dobozolni. A banánon megjelenő 1 db mikroszkopikus barna pötty természetesen fogyasztásra alkalmatlanná teszi azt, visszajön az uzsonnásdobozban (“nem volt idő megenni, mama!”), én meg nagyon ritkán eszem, úgyhogy ilyenkor instant fejest ugrik a mélyhűtőbe. Immár három darab sorakozott ott (a kb. 40 db tojásfehérje mellett… ajvé, következő projekt…), úgyhogy a hétvégi sütibe beterveztem. Lehetett volna a dupla csokis, de most kakaóban visszafogottabb változatra volt szükség, úgyhogy ez a recept volt a kiindulópont. Szerintem nagyon finom lett, a kölykeim nyilván finnyogtak rá – biztos érezték, hogy barna pöttyös banán került bele…

Hozzávalók:

3 közepes fagyasztott banán
12 dkg puha vaj
2 tojás
20 dkg hajdinaliszt
10 dkg liszt
15 dkg nádcukor
1 dl tej
10 dkg zabpehely
25 dkg tejföl
1 csomag sütőpor
10 dkg pekándió
20 dkg étcsoki
csipet só

A csoki és a dió kivételével mindent a tálba borítottam, a banánoknál csak annyi ideig vártam a kiolvadással, amíg a héjuk lehúzható lett. A robotgéppel kábé 2 perc alatt összekevertem, majd beleforgattam a nagy darabokra vágott pekándiót és étcsokit. Kivajazott, kilisztezett 22 cm-es gyűrű- vagy kuglófformában (nem pont az volt ez, de lyukas a közepe) 180 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütöttem (kb. 40 perc).

 

Sárgabarackos piskóta – fürjtojásból

Mucikák, próbáltatok már fürjtojásból piskótát sütni? Nem-e? Nahát. Gratulálok! Toronymagasan áthussantatok az “egészséges életösztön” léce fölött. Én meg innen alulról integetek gyakorló életuntként, és legyetek hálásak, hogy eztán még csak véletlenül se fog eszetekbe jutni ilyen baromság, mert volt egy gyakorló elmebeteg, aki feláldozta magát a tudomány oltárán helyettetek.

Egy tízes skálán ez ugyanis 18-as agybaj.

Egy pakkban ennyi fürjtojás van.

Az egész amúgy teljesen épeszű módon kezdődött, ahogy az ilyen történetek, szoktak – csapataimnak beígértem desszertnek a müzliszeletet, de későn vettem észre, hogy elfogyott itthon a GM zabpehely, és hát más bőrére nyilván nem kockáztatunk simával, még akkor se, ha a nyugat-európai elvileg alapból akként elfogadott. Úgyhogy valami mást kellett kitalálni, és megakadt a szemem a csomag fürjtojáson, amiből legutóbb kettőt vettem, de csak egyet használtam fel a skót változathoz. Ahogy az Egri csillagokban a törökök szépen ellepték a horizontot az ostromnál, úgy fészkelte be magát a gondolat a fejemben, hogy mi lenne, ha… Merthogy az egyik páciens nem ehet tojásfehérjét, plusz gluténos, úgyhogy emiatt a süteményvonal azért igen macerás. De fürjtojást lehet neki…

“Ha egyszer elindulunk lefelé / mert előttünk a lejtő…” (Magna Cum Laude)

Ennyike. Nem mertem szétnézni az interneteken, hogy bárki más ráfeküdt-e a sínekre megpróbálkozott-e már hasonlóval, bizakodó vagyok, hogy nagy az isten állatkertje rajtam kívül is.

Hozzávalók:

18 fürjtojás (Tescóban látom online otthon, felteszem, más hasonló nagy helyeken is lehet)
4 ek. eritrit
5 púpozott evőkanál gm liszt (Schar Kuche und kekse vagy mi, nem tudom, mi az otthoni megfelelője)
fél csomag sütőpor
6-7 szem nagyobb sárgabarack
margarin a kikenéshez
csipet só

Éleselméjű kolléganőm első kérdése a projekt hallatán rögtön az volt: és hogyan választottad ketté a fürjtojásokat?

Jogos.

Hát ugye először az ember forgatja őket az ujjai között, óvatosan megpróbálja odakoccantani egy vékonyabb élhez, hogy hátha csoda történik és valahogy csak sikerül ebből két tojásfelet varázsolni. Felteszem, senkit nem fogok meglepni a határozott nemleges válasszal, a romok mentése után a hátralévő 17 darabra kénytelen voltam alternatív megoldást kidolgozni. Ami úgy nézett ki, hogy óvatosan odakocogtattam a tojás egyik végét a pulthoz, hogy kicsit berepedezzen, majd körömmel az így megpuhult részt kicsíptem, és a keletkezett résen a tojás belsejét a kezembe öntöttem. Az ujjaim között hagytam a fehérjét átcsorogni, a sárgáját pedig áttettem egy másik tálba. Eztán már csak néhányszor meg kellett ismételnem a folyamatot, bagatell. A tortúra végén szemmel úgy saccoltam, hogy ez kábé négy tyúktojásnyi mennyiség, és ehhez kalibráltam a minden mást. Először a fehérjéket vertem fel, hát hogy kemény habbá, az erős túlzás, egy ponton túl az istennek nem akart tovább keményedni, hozzáadtam egy kanállal az eritritből is, azzal is vertem, majd beértem azzal, ami lett (egy kicsit lágyabb, habfürdős hab jelleggel). Aztán a sárgáják kerültek a gépbe, a maradék 3 kanál eritrittel, na azok legalább hajlandóak voltak fehéredni rendesen, majd hozzáadtam az öt púpozott evőkanál gm lisztet, a fél csomag sütőport és amikor a gép ezeket eldolgozta, utána óvatosan beleforgattam a habot. Nem tűnt vészesnek az állag, volt esély rá, hogy valami ehető sül ki belőle. 18 centis tortaformát sütőpapírral kibéleltem, kivajaztam, káromkodtam egy nagyot, basszameg, tejes, sütőpapírt kidobtam, tortaformát elmostam, sütőpapírral kibéleltem, kimargarinoztam, “gm liszt, gm liszt, gm liszt!” mantra mellett gm liszttel megszórtam, majd beleöntöttem a masszát. A sárgabarackokat kimagoztam és a feleket kábé harmadolva a masszára szórtam, szépen belesüppedtek. Még akár duplaennyit is elbírt volna, leszállt az aljára, mert nem (gm, gm, gm!) lisztezgettem, de úgy örültem, hogy lett belőle rendes süti, hogy ezen nem tudtam magam izgatni. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt megsült. És magas lett! És könnyű lett! És piskóta lett! És nem mentes kompromisszum lett!

Éljenek a fürjek!