Sárgabarackos piskóta – fürjtojásból

Mucikák, próbáltatok már fürjtojásból piskótát sütni? Nem-e? Nahát. Gratulálok! Toronymagasan áthussantatok az “egészséges életösztön” léce fölött. Én meg innen alulról integetek gyakorló életuntként, és legyetek hálásak, hogy eztán még csak véletlenül se fog eszetekbe jutni ilyen baromság, mert volt egy gyakorló elmebeteg, aki feláldozta magát a tudomány oltárán helyettetek.

Egy tízes skálán ez ugyanis 18-as agybaj.

Egy pakkban ennyi fürjtojás van.

Az egész amúgy teljesen épeszű módon kezdődött, ahogy az ilyen történetek, szoktak – csapataimnak beígértem desszertnek a müzliszeletet, de későn vettem észre, hogy elfogyott itthon a GM zabpehely, és hát más bőrére nyilván nem kockáztatunk simával, még akkor se, ha a nyugat-európai elvileg alapból akként elfogadott. Úgyhogy valami mást kellett kitalálni, és megakadt a szemem a csomag fürjtojáson, amiből legutóbb kettőt vettem, de csak egyet használtam fel a skót változathoz. Ahogy az Egri csillagokban a törökök szépen ellepték a horizontot az ostromnál, úgy fészkelte be magát a gondolat a fejemben, hogy mi lenne, ha… Merthogy az egyik páciens nem ehet tojásfehérjét, plusz gluténos, úgyhogy emiatt a süteményvonal azért igen macerás. De fürjtojást lehet neki…

“Ha egyszer elindulunk lefelé / mert előttünk a lejtő…” (Magna Cum Laude)

Ennyike. Nem mertem szétnézni az interneteken, hogy bárki más ráfeküdt-e a sínekre megpróbálkozott-e már hasonlóval, bizakodó vagyok, hogy nagy az isten állatkertje rajtam kívül is.

902A5600-61CD-4341-B95B-E95600CA7483

Hozzávalók:

18 fürjtojás (Tescóban látom online otthon, felteszem, más hasonló nagy helyeken is lehet)
4 ek. eritrit
5 púpozott evőkanál gm liszt (Schar Kuche und kekse vagy mi, nem tudom, mi az otthoni megfelelője)
fél csomag sütőpor
6-7 szem nagyobb sárgabarack
margarin a kikenéshez
csipet só

Éleselméjű kolléganőm első kérdése a projekt hallatán rögtön az volt: és hogyan választottad ketté a fürjtojásokat?

Jogos.

Hát ugye először az ember forgatja őket az ujjai között, óvatosan megpróbálja odakoccantani egy vékonyabb élhez, hogy hátha csoda történik és valahogy csak sikerül ebből két tojásfelet varázsolni. Felteszem, senkit nem fogok meglepni a határozott nemleges válasszal, a romok mentése után a hátralévő 17 darabra kénytelen voltam alternatív megoldást kidolgozni. Ami úgy nézett ki, hogy óvatosan odakocogtattam a tojás egyik végét a pulthoz, hogy kicsit berepedezzen, majd körömmel az így megpuhult részt kicsíptem, és a keletkezett résen a tojás belsejét a kezembe öntöttem. Az ujjaim között hagytam a fehérjét átcsorogni, a sárgáját pedig áttettem egy másik tálba. Eztán már csak néhányszor meg kellett ismételnem a folyamatot, bagatell. A tortúra végén szemmel úgy saccoltam, hogy ez kábé négy tyúktojásnyi mennyiség, és ehhez kalibráltam a minden mást. Először a fehérjéket vertem fel, hát hogy kemény habbá, az erős túlzás, egy ponton túl az istennek nem akart tovább keményedni, hozzáadtam egy kanállal az eritritből is, azzal is vertem, majd beértem azzal, ami lett (egy kicsit lágyabb, habfürdős hab jelleggel). Aztán a sárgáják kerültek a gépbe, a maradék 3 kanál eritrittel, na azok legalább hajlandóak voltak fehéredni rendesen, majd hozzáadtam az öt púpozott evőkanál gm lisztet, a fél csomag sütőport és amikor a gép ezeket eldolgozta, utána óvatosan beleforgattam a habot. Nem tűnt vészesnek az állag, volt esély rá, hogy valami ehető sül ki belőle. 18 centis tortaformát sütőpapírral kibéleltem, kivajaztam, káromkodtam egy nagyot, basszameg, tejes, sütőpapírt kidobtam, tortaformát elmostam, sütőpapírral kibéleltem, kimargarinoztam, “gm liszt, gm liszt, gm liszt!” mantra mellett gm liszttel megszórtam, majd beleöntöttem a masszát. A sárgabarackokat kimagoztam és a feleket kábé harmadolva a masszára szórtam, szépen belesüppedtek. Még akár duplaennyit is elbírt volna, leszállt az aljára, mert nem (gm, gm, gm!) lisztezgettem, de úgy örültem, hogy lett belőle rendes süti, hogy ezen nem tudtam magam izgatni. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt megsült. És magas lett! És könnyű lett! És piskóta lett! És nem mentes kompromisszum lett!

Éljenek a fürjek!

Reklámok

Diós-mazsolás rudak

Folytassuk a “35 fok van kint, nyilván be kell kapcsolni a sütőt” projekt következő darabjával.

Nagyon szeretem az Exki-t, ha gyors, friss, egészséges, könnyű ebédekről van szó – amikor nem jut időm főzni, általában ide ülök be (bocs, sajnos csak Benelux, Franciaország, Olaszország és Németország élvezheti őket egyelőre, de remélem, még terjeszkednek). És többnyire a legnagyobb melegben is sort kerítek valami levesre náluk, egyszerűen azért, mert teljesen odavagyok a diós-mazsolás rúdjaikért. Most, hogy némi időm akadt kísérletezésre, keresgéltem receptet, amit találtam, az a Le Pain Quotidien-hez köti ezeket, ahol én szerintem egyelőre először és utoljára egymillió éve, időszámításunk előtt Chili és Vaníliával reggeliztem Brüsszelben egyet, de pont erre nem emlékszem onnan. Úgyhogy megolvastam az interneteket és teszteltem egy receptet, nem teljesen olyan lett, mint az étteremben, de elégedett vagyok vele. Elsőre kissé vékonyra sikerült, abban diót és mandulát kombináltam a mazsola mellett, jó ropogós lett, de úgy tippelem, hogy nagyon száradhat huzamosabb ideig történő tárolásnál (nem mintha erre esélye lett volna), másodszorra vastagabbra gyúrtam, harmadszorra lehet, hogy megnézem majd a még dundibb változatot. Igazából a kelesztésre kell időt szánni, a többire én befogtam a robotgépet, egyszerűsítés, egyszerűsítés, egyszerűsítés.

09D399A2-676E-4254-BBB3-87F9B279A349

Hozzávalók:

A kovászhoz:
9 dkg liszt
9 dkg víz
csipetnyi porélesztő a zacskóból

A tésztához:
1 zacskó porélesztő
10 dkg liszt
10 dkg hajdinaliszt
10 dkg teljes kiőrlésű liszt
25 dkg arany mazsola
30 dkg dió (lehet más magokkal is csinálni vagy vegyesen)
1,8 dl víz
1 tk. só

A kovászhoz valókat összekevertem és hagytam szobahőmérsékleten állni 4 órát, aztán ment a hűtőbe éjszakára (a megbontott porélesztőt érdemes jól visszazárni a másnapi felhasználásig). Aztán a diót nagyobb darabokra vágtam és serpenyőben megpirítottam. A kovász átkanalaztam a robotgépbe, mentek bele a lisztek, a víz, a só, az élesztő, és ráeresztettem a dagasztókart. Amikor szép sima tésztává eldolgozta, akkor lekapcsoltam és hagytam 45 percet állni. Utána visszakapcsoltam a motort egy percre, újabb 45 perc állás. Végül belekevertettem a mazsolát és a diót, lisztezett munkafelületre borítottam, hosszú veknit formáltam belőle és 12 részre osztottam. A részekből kb. 22-25 cm hosszú dundi rudakat sodortam, és szilikonos sütőlappal (oder sütőpapírral) bélelt két tepsibe fektettem őket, ahol konyharuhával letakarva 1,5 órán át keltek. 190 fokosra melegítettem elő a sütőt, majd bekerült az első tepsi, 10 percig fedetlenül, azután egy alufólia lapot ráterítve további 20 percre, ugyanezt megismételtem a második tepsivel is. Bűnös, bűnös dolog, még melegen, magában vagy vajjal, kávé mellé, ropogós, édes és diós egyszerre. Elvileg fagyasztható, de hát… 🙂

C4B14C43-DDD9-401B-95C3-FA0F6FDFC4C2

Chili con carne

Odakint 32 fok tombol, nyilvánvalóan ideje, hogy ezzel az opusszal belecsapjunk a “könnyű, nyári ebédek” sorozatba… #ohwait

Jelentem, lassan egy hete gyerekmentes vagyok, ami rohamos javulást idézett elő mentális állapotomban és konyhai aktivitási szintemben egyaránt. Tehetnék úgy, mintha idegeimet a dunaújvárosi vasmű gyártotta volna, de hát nem ez a helyzet, és az utolsó három-négy hét még kifejezetten tépázta is őket, az ilyen-olyan évzárókkal, extrém súlyossá fajult alvásdeficittel – napi öt kávé ismét? -, hitelügyintézős idegállapotbajöttemmaunikákkal. Amikor a teljesítménydiagnosztikát végző fiatalember a nyugalmi pulzusom mérését követően óvatos-tapintatossá finomodott hangsúllyal érdelődött, hogy sok volt-e mostanság a munka, akkor azt is rögtön tudtam, hogy oh, dear, oh, dear, itt következmények is lesznek. Lett is olyan paraszimpatikus idegrendszeri érték, hogy ihaj (“Túlterhelés veszélye fennáll, pihenés és kontroll javasolt.”) A múlt hétre azonnal meg is kaptam az “55 alatti pulzus tartása” ún. feladatot házinak – értsd: se futás, se erősítés, csak alvás és nyugi. Így hazaérkezésemet követően, terápiás jelleggel is bevetettem magam a konyhába, és most van időm a “gyors, egyszerű” projekteken túl molyolkálni. Reményeim szerint lesz még idő dokumentálni az arra érdemeseket, jön a Segítsüti receptje is, stay tuned, elsőként viszont ez.

A héten Csak Szárnyast Szabad Kollegina szabin van az ellátmányozottak köréből, úgyhogy lehet kicsit kalandozni a négylábúak körében, amit remélhetőleg a beugrós rezidens konyhamalac* férfiember pluszban is értékel. A tegnapi bevásárlás során a beígért skót fürjtojáshoz dobtam be a marhahúst a kocsiba, amikor bevillant a chili con carne és irgalmatlanul rákívántam. Úgyhogy pakoltam még marhát, tortilla chipset, meg további hozzávalókat, ma reggel a postára menet még az is eszembe jutott, hogy basszameg, a vörösbort elfelejtettem, gyorsan pótoltam, aztán nekiálltam a gépet túrni a régi receptért, de nem volt kedvem kisilabizálni a nyomorult .xml-ből, és a szakácskönyvre se emlékeztem, hogy melyikből főztem annak idején. Neten keresgéltem pár percig, végül rántottam a vállamat, nincs nekem most erre energiám, toljuk fejből, nem foglalkoztat, mennyire autentikus vagy sem, én így szeretem. És úgy éreztem, hogy a hosszú hisztaminmentes időszak után ideje most először tesztelni a vörösbor-tűrő képességemet is. Achtung, achtung: hagyni kell állni egy napot összeérni az ízeket, ha nagyon nem bírunk magunkkal – khm -, akkor persze lehet egy kicsit kóstolgatni teszem azt tortillalapok közé töltve sajttal, de ez másnap a tuti.

F2B55B4E-83FA-43A2-8DD1-1B0102891D6A

Hozzávalók:

1 kg darált marhahús
2 fej közepes vöröshagyma
1 fej közepes lilahagyma (a tervek szerint csak lilával csináltam volna, de mostanság még kissé szétesett vagyok a bevásárlásoknál és nyilván csak ennyi volt itthon)
5 nagyobb gerezd fokhagyma
2 konzervdoboz vörösbab
2 konzervdoboz darabolt paradicsom
1 púpozott evőkanál őrölt római kömény
1 csapott evőkanál holland kakaó
4 dl normális minőségű vörösbor
1 friss chilipaprika
1/3 szárított chilipaprika (ízlés szerint a csípősség tekintetében)
kb. 4 ek. olaj
só, bors

Az olajon megdinszteltem az apró kockákra vágott hagymákat, rázúztam a fokhagymát is, majd jöhetett a marhahús. Amikor szépen megbarnult, megkapta a köményt, a kakaót, az apróra vágott chiliket, só, bors, és egy-két perc kavarás után felöntöttem 2,5 dl vörösborral, majd ment bele a két doboz paradicsom is. Lefedve alacsony-közepes lángon rotyogott békésen kb. 45 percet, majd belekerült a két babkonzerv is (leve nélkül) és a maradék bor. További 20 perc után só, bors kiigazítás és kész is lett. Már csak a másnapot kell kivárni.

*Az egyik céges ebéden hallottam meg az agglegény lehajtott fejjel előadott, szomorú panaszát, hogy sanyarúbb napokon “marad a pestós tészta”, és ez megfacsargatta anyai szívemet, úgyhogy amikor megszalad a kezem a leveseknél vagy valamelyik hölgy távol van, akkor behúzom a szegény kis gasztronómiai árvát a csapatba.

Liége-i gofri

– Feltakarítottad a kiborult csillámtetkót?
– Igen!

CBA64185-743E-4BFB-99D8-A3A8DE35F2B8

Amikor másfél hete elhangzott a kérdés, hogy “mit csinálsz jövő héten szombat este?”, akkor jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat, rejtélyes okokból azonban ezek között nem merült fel, hogy négy gyermekről és a fél fürdőszoba padlójáról pucolnék le aranyszínű körömlakkot. Majd pár órával később égszínkék csillámport. Arcfestéket. Fújós ideiglenes lila és rózsaszín hajsprét. Szedném össze a jelmezeket. Pakolnám meg egy órán belül másodszor a mosogatógépet. Úgy gondolom, jelentős mértékben hozzájárult az életminőségemhez, hogy állandó jelleggel nincs kettőnél több kiskorú mellettem, főhajtás és mélységes riszpekt minden ettől nagyobb gyereklétszámot vállaló extrém sportolónak szülőnek (és óvatos elhátrálás, hátha fertőző 🙂 ). Mindazonáltal az ittalvásos megőrzésre felajánlott plusz két leánykát azért annyira ismertem, hogy ne essek pánikba annak ellenére, hogy még nem rendeztünk ilyesmit. Reggel a kávé mellett feltoltam maximumra a zen-potméteremet, mentális kivetítőmre villogó betűkkel kitettem, hogy let it go, let it go, vacsorára belőttem a gyerekbiztos és pofonegyszerű husi-sünikrumpli kombinációt, és vettem egy karton portugál sört a felmentő seregként vízionált “4/4 alszik” állapothoz. Ezzel a felkészülést kipipáltnak tekintettem és vártuk szeretettel a vendégeket. A nap nagyjából rendben eltelt, ha nem Dzsida Jenő jutott eszembe az aranyról és a kékről, az okoskarkötő se mutatott jelentősebb pulzusváltozást,  szépen haladtunk, leszámítva a legnagyobb belázasodását. A vacsora után a válogatós kisebbik vendég odajött hozzám a reggeli paraméterei felől érdeklődni.

– Van kenyeretek?
– Van.
– Szalámi?
– Van.
– És vaj?
– Van.
– Melegszendvicssütő?
– Ööö… az nincs. Gofrisütő van.
– GOOOOOOFRIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!!!!!!!

Az ember a tévedéseit pontosan át szokta látni.

Utólag.

Egy nemkívánatos eseménnyel kapcsolatosan mindig eljön az értékelés momentuma: a fénycsóva rávetül arra a nevezetes pillanatra, amikor az ahhoz vezető lejtőre ráléptünk. Jelen esetben ez a pont mintegy hét másodperccel a hibás szó kimondása után bekövetkezett, amikor is négy darab csillogó szemű kölyök ugrált előttem kórusban visítva. És hát ki lehetett volna farolni belőle valahogy – nem működik a gép, sose használtam, nem is tudok gofrit sütni, nincs itthon hozzá ez vagy az vagy csak egyszerűen SZÓ SE LEHET RÓLA -, de aztán igen csúnyán megnyomták az egógombomat egy sóhajtós szempillarebegtetéssel.

– Nekünk az anyukánk soha nem süt gofrit…

Awwwwwwwwwwwww.

Amikor az ember kebelében feltör egy egészségtelen, ámde visszafojthatatlan bezzeganya tűzijáték és arcán Tom és Jerry szintű széles vigyor terül szét… 🙂 Józan ész kuka, hiszen advanced level csillámporos supermom award került kézzelfogható közelségbe egy szemvillanás alatt – hát akkor gofri leszen. És körülbelül azonnal szembe is jött az Instán Smitten Kitchen liége-i gofrireceptje, ami ekkor már karmikus jelnek is tekinthető volt – legalábbis ezen a ponton már érdemes ilyesmiben hinni, bármi, ami kicsit is segíti az önigazolást, jól jön :). Olvasom, hogy ő mennyit egyszerűsítette az eredeti receptet – hát, mucikám, neked se lógott közben négy kölyök a nyakadon, még van itt mit tenni :). Úgyhogy ez most az egyszerűsített egyszerűsítettje.

E88EE90A-58A2-4273-A86F-2F50F7D48B06

Hozzávalók:

50 dkg liszt
1 cs. porélesztő
2 ek. nádcukor
1,2 dl tej
0,6 dl víz
2 tojás
20 dkg vaj
2 ek. vaníliakivonat
csipet só
25 dkg jégcukor

A vizet és a tejet egy bögrébe öntöttem, 30 másodperc mikró, majd átöntöttem a keverőtálba, beleszórtam a cukrot és a porélesztőt. Amikor felhabzott, beleütöttem a két tojást, hozzáöntöttem a vaníliakivonatot, a sót és a lisztből 40 dekát. A vajat elvileg részletekben kell adagolni hozzá keverés közben, gyakorlatilag négy gyerek mellett… Ne vicceljünk. Annyit tettem az ügy érdekében, hogy 10 dekát puhán, 10 dekát hidegen vágtam bele, és addig hagytam a robotgépet, amíg a hideget is bele nem dolgozta, majd hozzáadtam a maradék 10 deka lisztet is és azzal is összedagasztottam. Eztán ment a hűtőbe éjszakára lefóliázva.

És itt kezdődött a projekt neuralgikus része. Amikor olvastam, hogy 60 perc szobahőmérsékletre engedés + 90 perc kelesztés lenne a másnapi kezdet, már este harsányakat kacagtam. A reggel a következőképpen nézett ki:

6:15 – Felébredtem. Hosszasan mérlegeltem, hogy lemenjek-e az emeletről kivenni a tésztát a hűtőből, vagy a denevérfülűeket pont ezzel ébresztem fel.
6:20 – Letipegtem, tészta kivesz, lábujjhegyen visszaoson.
6:23 – Mellettem alvó legnagyobb exlázas felébred. Hogy neki pisilnie kell. Itt már mentálisan vetettem a kereszteket, de még suttogtam, hogy halkan, ajtót óvatosan csukja, hátha.
6:25 – Gyerek visszatér.
6:26 – A három kicsi libasorban besorjázik az ágy köré, hogy ők éhesek, menjünk reggelizni. Hiszen GOFRIIIII!
6:30 – Kávé. Ők kirakóznak, játszanak, még van esély rá, hogy kicsit lehet húzni az időt.
6:45 – Kikészítik a bögre tejeket, a türelem fogy. A tésztába belegyúrom a jégcukrot, igyekszem kézzel melegíteni, amennyire lehet.
7:00 – A hangos követelőzés nyomán beizzítom a gofrisütőt (kikenni nem kell), és megindul a sorozatgyártás.

AE314268-9E5D-47CD-AD8E-C59FB153AC7D

Nyolc adag gofri lett ebből a mennyiségből, az első három még lapos, aztán utána csak berúgta magát valamelyest az élesztő, akkor már a klasszik vastag lepények sültek ki, szóval érdemes megpróbálni egy órára kihúzni a melegítés-újrakelesztés részt. Majd megjöttek karikásszeműék és elvitték az extra létszámot, többszörös viszonzási voucher ígéretével :). Aztán remélem, majd az enyémek is kapnak gofrit!!!

Glutén- és laktózmentes barackos pite

Az én kis mentes menzám közben igyekszik zökkenőmentesen működni a munkacunami közepette is, amennyire bírom energiával, meg amennyire egyáltalán bejárok az irodába (ritkán). Ha a szándék erre meg is lenne, mert azért a távmunkát nehezen bírja a csodás céges gép érzem a hátamon a home office hátrányait, ezt mostanság elég sűrűn torpedózzák meg a különböző óvodai/iskolai ezmegazok, amikor korábban kell menni a kölykökért, anyák napja, úszáskísérés, babámfüle, naptárral a kezemben is egyre nehezebben követem. (“- Jó lenne neked is, ha a holnapi anyák napi ünnepség utánra tennénk át a mai szülőit? – MILYEN MAI SZÜLŐIT?!?”) Viszont amióta SUV-os picsa lettem bővült a parkoló a cégnél, kocsival megyek be, ha már, így a dobozhalom szállítása jóval kényelmesebb, úgyhogy az ellátottak köre velem együtt időnként öt főre bővül, mint holnap is. A zimankó elmúltával kevéssé levesezek, mert a hidegeket elég nehéz tejtermék nélkül igazán finomra megoldani, ezért inkább a desszertek kerülnek elő. Ami azért szintén nem egyszerű projekt a glutén, tojásfehérje, kecske kivételével minden tejtermék, mandula, cukor hiányában . Decemberben, amikor még én is hisztaminérzékeny voltam (tehát a lista a csokival meg az alkohollal is bővült), egyik szegény kolléganőnk mondta, hogy csak nekünk sütött mindenmentes sütit a karácsonyi bulira. Szkeptikusan összenéztünk a csapat másik tagjával és megkértük, hogy ugyan sorolja már fel a hozzávalókat. Már a negyedik tételnél mindketten kiestünk. No hát én most optimistán beígértem a csapatnak a mentes barackos pitét, mert megtaláltam Limara receptjét és gyorsan átfutva nagyjából jónak tűnt, meg ehetőnek a nem problémás szekció számára is.

Leszámítva a tojásfehérjét.

Meg a cukrot.

Meg a mandulatejet.

Úgyhogy adaptáltam körülményeinkre, és szerencsére úgy tűnik, jól sikerült, pedig izgultam a tojássárgák meg a kókusztej miatt.

D412EDD0-E3CF-40A7-8CF2-AE4D6038E611

Hozzávalók:

10 dkg rizsliszt
10 dkg darált dió (vagy más csonthéjas)
6 dkg kukoricakeményítő
3 dkg kakaópor
1 cs. sütőpor
1 csapott ek. útifűmaghéjliszt
3 tojássárgája
2,5 dl kókusztej
2 ek. vaníliakivonat
10 dkg agaveszirup (vagy méz, de azért azt még tartom saját hozzájárulásnak, hogy arra allergiás vagyok)
1 dl olaj
nagy csipet só
4 nektarin

A száraz hozzávalókat összekevertem, egy másik tálban a nedveseket is, aztán ez utóbbit beleöntöttem az előbbibe, homogén masszává dolgoztam el, sütőpapírral bélelt 20×30 cm-es sütőedénybe kanalaztam. A barackokat rácikkelyeztem, és 180 fokra előmelegített sütőbe ment 35 percre (tűpróba). Puha, könnyű, nem túlságosan édes süti lett belőle.

Eper chutney

Már két hete csak az UB-ra
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó lábakkal emlékszem,
hogy meglett a Körünk egészen.

Én még őszinte ember voltam,
Szárszónál már toporzékoltam:
hagyjuk a rohadt futást másra,
guruljunk el a Club Aligába.

Erna csak ment, iramodott némán,
nem szidott, nem is nézett énrám,
s a szakaszok lassan, totyogva
eltűntek mögöttünk hátramaradva.

Nem nyafognék, de most már késő –
nesze két hülye, őrült futónő.
A #CsSM beért vasárnap délben,
ötödik duóként széles e vidéken.

Én kérek elnézést :), hosszú volt a gyereknapi játszóház :))). Mondjuk 221 kilométernél nem hosszabb :). Az alkotó május 13. óta igyekszik pihenni, de közben forog a gép a fejében, dolgozza fel az eseményeket, mit kellett volna másként, mi volt jó (másként jó…), felméri az elszenvedett fizikai károkat, lábjegyzeteli a bevásárlólistát, újrafutás – 6 teljes napig bírtam nélküle 🙂 – közben pedig pörög a film, alacsonyan szállnak a flashbackek. Nagy projekt volt ez, ami két hét elteltével, a hétköznapokba visszazökkenve se ülepedett még le; ezen ma kicsit lökött a gyógyszeres fiók pakolása közben véletlenül letört Magne B6 fiola is, amelynek tartalmát ezek után kénytelen voltam egy narancslében elfogyasztani – na nekem ez az instant Ultrabalaton-fíling, az íz, amit se a kóla, se a citromos mentes sör nem képes elnyomni. Ha már így alakult, szétcsaptam egy másfél órás futással, aztán jöhetett a játszóház, arra meg levezetésként (idegsimítóként) némi befőzés. A péntek óta alkotott 30 üveg eperlekvár után úgy gondoltam, hogy az utolsó adaggal valami mást kéne kezdeni, és beugrott a chutney, ami inkább szilvából népszerű, de miért ne? Jó is lett, könnyebb állagra és ízvilágra is, mint a szilvás, de kacsához pont olyan klassz lesz.

C452D7B8-15DC-4B1F-84E4-62745B3CF3FA

Hozzávalók:

1,5 kg eper
1 zöldalma
1 mangó
2 nagyobb mogyoróhagyma
25 dkg 3:1 zselésítő xilit
1 rúd fahéj
1 kicsi szárított chilipaprika (kb. 2 centis, vágott felületű)
3 ek. balzsamecet
1 ág menta

Az almát kimagoztam, meghámoztam, kicsi kockákra vágtam, a mogyoróhagymát és a mangót szintén, hozzáöntöttem a balzsamecetet, beledobtam a fahéjat és a chilit és bekapcsoltam alatta a tűzhelyet. Azután elkezdtem beledarabolni az epret (így lesz benne szétfőttebb és frisebb rész is), amikor végeztem vele, ráöntöttem a xilitet, belecsipkedtem a mentaleveleket, alaposan átforgattam és forrás után kb. 5 percig főztem. Forró üvegekbe (két nagyobb, négy kicsi) töltöttem, az almát, a mangót és a mentát igyekezvén arányosan elosztani közöttük (a fahéj és a chili kuka), kupak szorosan rá – idén a zöldítés jegyében a folpack kimarad, remélem, nem lesz gond -, 1 percre fejtetőre állítottam, majd ment a takarókupacba dunsztolódni.

Rákóczi mákos torta

– Ha a gyerekek meghalnak és a szüleik életben maradnak, ők döntik el, hogy hamvasztás vagy temetés legyen, ha nem tudják, a gyerek mit szeretne?

– Ööö… igen.

– Jó, én akkor most mondom, hogy hamvasztást szeretnék és így fogod tudni. Ha meggondolom magam, majd szólok.

– Ööö… okés.

Az ív elejét az új fekete és neonszín slime adta, az ív végén pedig megtekintettük Michael Flatley Riverdance fináléját. Az átmenetekről ne kérdezzetek, néha jönnek ilyen out of the blue masszív flik-flakkok :), én ezt zseniálisnak tartom a kölykökben, unatkozni nem lehet mellettük. A mai nap mondjuk amúgy sem körömreszelgetős volt, nagyszabású iskolaünnepet toltunk végig, már hetek óta pörögnek erről az e-mailek, amiket ráadásul duplán is megkapok, egyet az óvodai, egyet az iskolai levlistán. A táblázat, amibe a jótékonysági kajavásárhoz való hozzájárulást kellett beírni, másfél hete jött meg. Gyakorlatilag éppen kilábaltam a Segítsüti izgalmaiból, ámde nyakig a munka és a futások mocsarában, úgyhogy tizenkét másodperc alatt szétnéztem a konyhában, megláttam a 20 deka zacskós darált mákot, és a “mittudomén, baszki, hagyjatok meghalni (én is a hamvasztásra szavazok), majd kitalálom, ha levegőhöz jutok” helyett úrinő módjára csak annyit írtam be, hogy “mákos süti”. A levegőhöz jutás (átmeneti jelleggel) tegnap 16:24 perckor következett be, amit méltón meg is ünnepeltünk, a nagyfőnökre mélységesen megütközve meredtem, amikor alkoholmentes pezsgővel akart megkínálni. Nope. Ez nem az a nap. Estére kihúzott az utolsó hosszú futás meg a rég ivott alkohol, úgyhogy annyi aktivitásra maradt energiám, hogy kiraktam a mákot a pultra, a mélyhűtőből meg elővettem egy doboznyi akkor még ismeretlen mennyiségű fagyasztott tojásfehérjét, és bíztam benne, hogy számíthatok bűbájos gyermekeim üzembiztosan beépített 6:15-ös biológiai órájára.

S lőn a szokásos korai ébresztő (vajon egyszer lesz olyan, hogy a hétvége és a hétköznap elkülönül?), reggeli, mamamostméglepihenegykicsitcsendbenjátszatok 8-ig, de aztán már nem volt menekvés a “mákos süti” elől. Fókuszon nagyon túl valami igen eldugott szegletben a tojáshab már megfogalmazódott bennem – ezért vettem elő a dobozt -, és végül arra jutottam, hogy az almás és a klasszik változat után lehetne egy mákos Rákóczi is. Ritkán találja fel az ember a spanyolviaszt, gugli barátom ki is lökte Citromhab receptjét, aminek a tésztáját nagyrészt alapul is vettem. Aztán a többit improvizáltam.

050F719A-F881-4DB2-8D2A-FC5AE3932038

Hozzávalók:

25 dkg liszt
10 dkg vaj
5 dkg cukor
2 tojássárgája
1/2 cs. sütőpor
1 dl tejföl

20 dkg darált mák
2 tojásfehérje
15 dkg vaj
17 dkg cukor
1 dl limoncello
0,5 dl tej
1/2 cs. sütőpor
10 dkg liszt

20 dkg erdei szeder lekvár

5 tojásfehérje
25 dkg porcukor
3 púpozott ek. keményítő

A tésztához valókat összegyúrtam, majd félórára becsaptam a hűtőbe. A vajat a cukorral elkevertem, belement a darált mák, a liszt, a limonecllo, a tej, a sütőpor és óvatosan beleforgattam a habbá vert tojásfehérjéket. A tésztát kinyújtottam vastag körlappá, és sütőpapírral bélelt, kivajazott 26 cm-es tortaforma aljába tettem. Erre rálapátoltam a mákos masszát és ment a 185 fokosra előmelegített sütőbe, kb. 40 percre, tűpróbáig, ha a mákos réteg elválik a formától és halványbarna lesz a pereme, akkor érdemes nézni. Kiszedtem a sütőből, a hőfokot letekertem 140-re. Rákentem a tésztára az üveg lekvárt – anyám kerítette a pécsi vásárcsarnokban, házi lekvár, fogalmam nincs, hol lehet készen venni, de hajrá bármilyen savanykásabb piros gyümölcsös fajta -, majd a tojásfehérjéket habbá vertem, hozzáadtam a porcukrot és a keményítőt, majd a fényes masszát habzsákba kanalaztam és csillagformákban rányomkodtam a lekvárra kívülről csigavonalban befelé haladva. Ha ekkor már nem ketyegett volna erősen az óra, akkor valószínűleg az egészet rátolom, de tartottam tőle, hogy nem fog időben rászáradni, ha nagyon vastag a réteg, úgyhogy egy részéből lett egy tepsi habcsók bónuszban, de legközelebb magasítom full extrásra. A sütő a művelet végére elvileg lejjebb jut hőmérsékletileg, és a 140 fokon kb. 40 percet üdülhet a torta ismét. Én a végén – időhiány… – kicsit ráeresztettem a grillrácsot pár percre, attól lett rózsaszín és ropogósabb, ez opcionális, ki hogyan szereti.

Gyorsan leszállítottuk a cuccot a Monyo sörökkel együtt, még a felszeletelésnél és beárazásnál jelen voltam, gyorsan lőttem egy képet, megnyugodtam, hogy masszívan mákos lett, majd mire visszaértem az arcfestésből, hajfonásból, vízipisztolyozásból, ugrálóvárazásból, kacsahorgászásból, ugrókötél-bemutatóról, biciklizésből, megnyert sakkpartiról, játszóterezésről, addigra hűlt helye se volt a terülj-terülj asztalkán. Úgyhogy nincs jobb fotó és személyes referencia, kénytelen leszek újra megsütni :).