Vaníliás eper-rebarbaralekvár

Elutazás előtti nap. Leadandó nagy munka. Gép újrainstallálása*. Futás. Erősítés. Nagybevásárlás a távollétre. Pakolás. Full extrás arcon pörgés a reggeli-délutáni gyerekszállítás között. Na mi kell még ebbe? Egy jó kis befőzés, nyilvánvalóan :). Mivel azt tudtam, hogy az elutazást 1,5 nap után újabb elutazás követi, és utána már nem nagyon tudom, milyen lesz a helyzet eperfronton, így az a döntés született, hogy márpedig egy újabb kör lekvárt bele kell préselni a napba, ha törik, ha szakad. A rebarbara-eper kombó létjogosultságát a korábban a piacon vett házilekvár mellett Anikó facebookos kommentje is megerősítette, úgyhogy gyorsan beszereztem a gyümölcsöket és a szomszéd néni üvegeskukájából este leosonva kiguberáltam pár hiányzó befőttesüveget is :).

IMG_9659

Hozzávalók:

1,2 kg rebarbara (pucolatlan)
1,8 kg eper
0,5 kg befőzőcukor
1 citrom leve
1 dl házi vaníliakivonat
1 dl víz

A rebarbaraszárak végét levágtam és szépen lehúzgáltam róla a héját, kb. kétcentis darabokra vágtam, majd a vízzel és a citrom kifacsart levével feltettem főni. Az epreket megpucoltam, a nagyokat félbevágtam, majd amikor a rebarbaraszelet széle már elkezd lágyulni, hozzászórtam a cukorral együtt. Öt percet kapott még, amíg az eper is elkezdett puhulni, akkor beleöntöttem a vaníliakivonatot, elkevertem és lekapcsoltam. Forrón ment sterilizált üvegekbe, fejreállítás, 5 perc, aztán dunszt. Mérlegeltem menet közben, hogy tegyek-e bele még cukrot, mert ennyivel hígabb lesz a lekvár, az az arányokból is világos volt, de annyira jó friss lett így az íze, hogy nálam ez így maradt.

*Erős eufemizmus lenne ezt az érdemet magaménak tulajdonítani, de nagyon sokszor be kellett gépelnem a jelszavaimat :), szóval végülis tevőlegesen részt vettem benne :).

Da real fasírt

UB-ra készülés előtt sok baja van az embernek, de akkor egy kicsit megkönnyebbülten sóhajt, amikor #CsSM azt mondja, hogy neki nem feltétlenül szükséges a fasírt. Meg akkor is, amikor moes bedobja, hogy ő azért csinál, kiterjessze-e az adagot. Hát már hogyne. Én nagyon szeretem, de mivel olajban sütős (fröcsköl, nem a kalóriával van a bajom), ezért évente ha kétszer vagyok hajlandó rászánni magam (látod, Ernus, érted még ezt is!). Ez most főleg note to myself, mert így a jó, ne variáljunk ad hoc, kérem.

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy lehet(ne) sütőben, volt is rá próbálkozás. Az nem fasírt. Az húsgolyó. Arra nem pazaroljuk a marhát.

A sertéshúsos verziós is jó, de az sem fasírt. Az is meatball.

És ami fontos: a fasírtba nem pakolunk hagymát. Az eláztatja és módosítja az állagát, akkor is, ha megdinszteljük előtte.

A fasírt a marhahús ünnepe.

IMG_9523

Hozzávalók:

1 kg darált marhahús
6 gerezd fokhagyma
2 ek. őrölt pirospaprika (gyerekekkel édes, egyébként hajrá csípős vagy fele édes, fele csípős)
2 ek. só
2 tojás
10 dkg zsemlemorzsa
őrölt feketebors

Hát mindezt összekutyultuk, a fokhagymát értelemszerűen lezúzva, aztán mozgósítottam a segéderőt, aki kicsi – tényleg diónyi – gombóckákat formázott belőle. Én azt szeretem, ha jó ropogós a kérge és a kisméretű golyóbisok jobban süthetők ilyenre. Serpenyőbe kb. centi vastagon olajat forrósítottam – a mennyiség miatt amúgy felesleges a sütőben sütős hiszti, elég minimális kerül a húsba -, és ropogós-sötétbarnára sütöttem minden oldalon a golyóbisokat. Nem szabad egyszerre túl sokat tenni a serpenyőbe, kb. 4-5 centi legyen köztük, különben párolódnak, nem pirulnak. Borsófőzelék volt mellé.

Bazsalikomos-balzsamecetes eperlekvár

Van, amikor lehet kísérletezni, meg lehet elrontani dolgokat, ha magamnak babrálok össze valamit. Még itthonra a gyerekekkel is akad egy kis mozgástér (mindig van mirelit krumpli a hűtőben vésztartaléknak 🙂 ). Minden más esetben viszont biztosra megyünk. És nálam a “biztos” egyik sarkköve Piszke – akinek épp most tízéves a blogja, éljen, éljen! Szóval ha vendégség van vagy tuti recept kell, akkor arrafelé keresgélünk elsők között. Meg ami csodái szembejönnek, azokat hamar kipróbáljuk. Na, tavaly nem sokkal a recept megjelenése után Sütikeddre legyártásra került a minikalács-koszorúja, de én mézzel akkor se főzök, ha másnak lesz, úgyhogy a sült eperkrém helyett megfőztem mellé ezt a lekvárt egy fél kiló eperből. Méltó párja lett :).

Aztán valamikor idén főnökkel beszélgettünk, szóba kerültek a lekvárok, piacok, sajnálkoztam, hogy szeddmagadra és társaira már nem jut energia, így kimarad a lekvárfőzés az életemből, az említett esetet leszámítva nagyon régen csináltam. És mondta, hogy nem feltétlenül nagy tételben kéne gondolkodni, a kis mennyiségeknek megvan az az előnye, hogy legalább bátran lehet kísérletezni mindenféle variációval. Hát ezt jól megforgattam magamban, majd arra jutottam, hogy tényleg. És legyártottam egy szerényebb adagot ebből a bazsalikomos-balzsamecetes eperlekvárból. És idén is pont olyan baromi jó, mint tavaly volt. Én nem szeretem, ha nagyon cukros a lekvár, boltiból is a 75%-osra megyek rá, a gyümölcs ízét szeretném leginkább megőrizni, ezért inkább legyen folyósabb, de kevésbé édes. Erre itt rásegít a citrom, az ecet és a bazsalikom is, szóval ez egy nagyon pikáns elegy lesz. Bátrak előre! 🙂

IMG_9379

Hozzávalók:

2 kg eper
0,5 kg befőzőcukor
1 citrom
1 dl balzsamecet
1 nagyon nagy csokor bazsalikom

Az epreket kicsumáztam, megmostam, a nagyobb darabokat kettévágtam, egy nagy fazékban összekevertem a befőzőcukorral, hozzáreszeltem a citrom héját, belefacsartam a citrom levét, felforraltam, pár perc után, amint elkezdett lágyulni a gyümölcs széle, belekevertem a balzsamecetet, majd a letépkedett bazsalikomleveleket, 1 percet kapott még és lekapcsoltam. Kifőzött, forró befőttesüvegekbe kanalaztam, tetejére folpack, kifőzött fedő, 5 percre fejreállítottam őket, majd 24 órára takaróba csavarva dunsztoltam. Összesen 7 kisebb (kb. 3,5 decis) üvegnyi lett belőle.

Betöltöttem a maradékot mascarponéval kakaós piskótatekercsbe, simán fél centi vastag hideg vajjal megrakott kenyérrel is ettem, zseniálisan jó szeletelt mandulával elkevert cottage cheese-be is. És bármibe, ahova sima eperlekvárt használnánk.

Gyereknapi földrengés torta

– Kéne torta is, mi?
– Igen.
– Vasárnap nincs nyitva semmi*, akkor majd sütök valamit.

A projekt papíron aggálymentes volt. Két apróságot felejtettem ki a számításból: az előző napi éjszakai maratonváltós futás után 1) irgalmatlanul kialvatlan leszek, mivel a kedves ünnepeltek óráikat nem szokták a hétvégéhez igazítani, tehát legkésőbb fél 7-kor ébresztő, 2) a lerokkant lábammal fájdalomcsillapítóval, térdvédőben abszolvált szakaszom után a másnap nem annyira kedvez a hosszasan ácsorgós mókáknak. És akkor finoman fogalmaztam. De ha már a falba kapaszkodva, nyöszörögve, oldalazva lejutottam a konyhába**, akkor már ebbe is beleálltam, ahogy a futócsajoknak már mondtam: heti egy cserbenhagyás a kapacitásom, azt az UB-val kipipáltam. Nota bene: már az elején tudtam, hogy ez disznók elé gyöngyöt projekt. Ezek a kölykök nem különösebben sütisek, és eddig semmilyen különbséget nem észleltem a bolti, a más anyukák által sütött vagy a saját kreálmányok sikerfaktora között, az fontos, hogy minél egyszerűbb legyen, a szülinapokat általában vaníliakrémmel töltött piskótával bonyolítom, csokibevonat + színes bizbaszok, még azok mennek a legjobban (értsd: egy szelet elfogy fejenként). Szóval viszonylag egyszerűbb cucc volt a cél azzal, hogy az epret és a csokit most éppen mindketten szeretik.

IMG_9344

Hozzávalók:

10 dkg étcsoki
28 dkg sötét lágy nádcukor
23 dkg puha vaj
1,3 dl agaveszirup (vagy méz)
2 tojás
20 dkg liszt
1 tk. szódabikarbóna
1 ek. kakaópor
2,5 dl forró víz

25 dkg mascarpone
25 dkg eper
3 ek. tejföl
2 ek. porcukor

4 dl tejszín
2 ek. porcukor
2 csomag habfixáló
eper a díszítéshez

Ha biztosra megyünk, akkor Nigellától a Feast könyvet szedjük elő, bár pont ezt a tortáját még nem csináltam, de ilyeneken nem szoktam fennakadni. Szépen leírta, hogy mit mivel keverjünk ki, szitálgassuk a kakaót meg egyesével ütögessük bele a tojást 1-1 ek. liszttel, satöbbi, satöbbi, végül egy zárójeles megjegyzés: “I don’t suppose there’s anything to stop you doing this all-in-one in the processor, blitzing everything except the boiling water, then scraping down the batter and pouring the water down the funnel with the motor running.”.

Hősöm.

Szóval a csokit megolvasztottam víz felett, és ahogy a nagyasszony írja: mindent szépen robotgépben össze lehetett dolgozni és a végén – a tészta lekapargatása nélkül, lehet ezt tovább egyszerűsíteni 🙂 – hozzáöntöttem a forró vizet és azzal is összedolgoztam. Meglehetősen folyós tésztát kaptam, amit 24 cm-es, sütőpapírral bélelt formába öntöttem, és 180 fokra előmelegített sütőben bő 1 óra alatt (tűpróba) megsütöttem. Közben kiolvastam felpolcolt lábbal az aktuális Time-ot, ebédkészítés címszóval bedobtam a mirelit krumplit az Actifryba, és megcsináltam a krémet: a mascarponét, tejfölt, porcukrot és a feldarabolt epret összekevertem. A tejszínt a cukorral és a habfixálóval habbá vertem, majd 3 evőkanálnyit belőle az epres krémhez forgattam. És itt szépen beütött a fáradtság meg a türelmetlenség: a tortát még melegen vágtam ketté, hogy gyorsabban hűljön. Hát ezt ne csináljátok, meg kell várni vele a teljes kihűlést. Belekanalaztam az epres krémet a langyos alsó lapra és rátettem a felsőt. Majd kissé rezignáltam figyeltem, amint az említett tortalap diszkrét vonalakban széttöredezik, ahogy földrengés után a házfalak. Affff… jöhetett rá a tejszínhab, vastag rétegben, ápolt s eltakart, végül pár szem eper a tetejére. Kellett volna neki legalább egy óra a hűtőben tálalás előtt, de már úgyis buktam a szeletelhetőséget, ízre hibátlannak bizonyult, gyerkőcök megették a fejenkénti adagot, tehát sikertörténet, az ajándékoknak is örültek, arról pedig, hogy én miként viseltettem a délutáni csillámtetkózás iránt, szó ne essék :).

* Van bolt nyitva, de ott nincs torta.
** – Mama, miért mész ilyen furán? – Megpróbálok lejutni az emeletről.

Színes joghurtleves

Pizza, kávé, kóla, kávé, torta, kávé, fagyi, kávé, gumimaci, kávé, chips, kávé, piskótatallér, kávé, csokis mandula, kávé, szaloncukor, kávé, sör, kávé, rozéfröccs, kávé. Gasztronómiai szempontból kábé így summázható az elmúlt Ultrabalaton-hétvége :), és ha esetleg az avatatlan szemlélőnek nem tűnt volna fel :), egy picurkát telítődtem szénhidráttal és koffeinnel. Egy felüdülés volt utána hétfőn a Lakatos Műhelyben ebédelni, joghurtos uborkalevest és egy isteni krumplifőzeléket fasírttal és édesburgonyával. Aztán most itthon kánikula van kitörőfélben, megkívántam a hideg joghurtos levest. Kb. kétszemélyes adag, leánygyermekeimre ilyen szörnyűség elfogyasztásában nyilván nem számíthatok :).

IMG_9311

Hozzávalók:

15 dkg kígyóuborka
5 szem retek
1 kisebb t.v. paprika
1 kisebb mogyoróhagyma
2 gerezd fokhagyma
2 ek. citromlé
2 ek. lenolaj
1 ek. hummusz
1 dl szójajoghurt (lehet rendessel is, ez van itthon)
1 dl tejföl
1 dl víz
1 szelet rozskenyér (a négyszögletes tömörből)

Először a zöldségeket tettem az aprítóba és dolgoztam apróra, majd minden mással szép krémesre turmixoltam. Hűtőbe került pár órára, tálaláskor még egy kis lenolajat csöpögtettem a tetejére.

Mentősüti

Amikor vasárnap délután fél 3-kor, a hosszú futás kezdetén villan át az agyadon a tanítónő pénteki e-mailje, miszerint hétfőn sütivásár lesz az iskolában és küldjünk be sütit… És nekiállsz matekozni, hogy a futás-nyújtás-zuhany-hetibeszámolómegírásaeste7előtt-mégnincskészaházi-vacsora-gyerekfürdések-meseolvasás-haszerencsémvanfél9koralszanak körbe mit és hogyan lehet a legfájdalommentesebben és legidőtakarékosabban bepasszítani. Ójesz. A muffin ugye adná magát, de ahhoz nem lehet megúszni, hogy Dzsunior becsatlakozzon és kivirágoztassa díszítőkészségeit, ami úgy általában csodálatos dolog és a legjobb hisztieloszlató délutáni ajánlatok egyike, de ha az egyenletbe az ezzel járó pluszidőt is beszámítjuk, az már fejvakarásos. Úgyhogy maradt az abszolút legegyszerűbb mentősüti, amihez ilyen esetekre minden szükséges hozzávaló megvan itthon és a gyerek is teljesen boldog a darálástól-szórástól, amit időveszteség nélkül vele is meg lehet csinálni. A régi blogon is volt a recept egy másik változata, ezért lehet, hogy ismerős lesz, az eredeti az Ultimate Cookie Bookból származik, God bless them forever and ever.

IMG_9023

Hozzávalók:

30 dkg vajas keksz
15 dkg olvasztott vaj
6 dkg dió
8 dkg szeletelt mandula
15 dkg aszalt tőzegáfonya
20 dkg étcsoki
74 dkg cukrozott sűrített tej

A vajas kekszet a gyerek ledarálta, összekevertem az olvasztott vajjal, majd 20×30 cm-es, sütőpapírral bélelt sütőedénybe nyomkodtam “ezt most hadd csináljam én, te szórsz rá mindent, jó?” felkiáltással. S lőn: először a dió került rá felezve-harmadolva, aztán a mandula, aztán a “csak megkóstolom egy kicsit” után a tőzegáfonya (20 dkg-os a zacskó…), végül a nagyobb darabokra vágott étcsoki. És utána a 74 dkg-os sűrített tejkonzervből (Lidl) igyekeztem 70 dekát ráönteni az egészre, majd a “hát már mégiscsak anyák napja van” felmentő gondolattal felülírva a lelkiismeretfurdalást, gondosan hátat fordítva a csokistányérra rávetődött kiskorúnak, boldogan elnyalogattam a maradékot. 180 fokra előmelegített sütőben 35 perc kellett neki, amíg a tej szép karamellszínűen kezdett bugyborékolni, hagyom a sütőben kihűlni, holnap szépen szeletelhető lesz az iskolában.

Ricottás paprikakrémleves

Ahhoz képest, hogy ugye nem vagyok nagy leveses, a sütik mellett ezek gyűlnek itt a legnagyobb mennyiségben :). Ennek a mainak egy azonos meghatározású Exki-leves az előzménye. Ha tehetem, megyek hozzájuk enni, mert jók a leveseik, salátáik, és ez is annyira bekattant, hogy amikor bűnbánóan megtekintettem az itthon kissé fonnyadásnak indult kápiasereget, akkor nem volt kérdés, hogy megkísérlem reprodukálni. Jelentem: sikerült, sőt, sűrűbb és krémesebb lett.

IMG_9014

Hozzávalók:

3 kápiapaprika
fél sárga cukkini (vagy ha nincs, akkor legyen 4 paprika)
10 dkg zeller
1 nagy fej lilahagyma
1 tk. kókuszszsír
25 dkg ricotta
őrölt koriander
őrölt római kömény

A paprikákat egyik oldalukon felvágtam, kicsumáztam, ereket kivágtam, és laposra kiterítve grill alatt addig sütöttem, amíg fekete hólyagos lett a bőrük. Kihűlés után ezt lehúztam róluk. A kókuszzsírt megolvasztottam, megdinszteltem rajta az apróra vágott lilahagymát, majd hozzátettem a felkockázott zellert és cukkinit, sóztam, borsoztam. Amikor már kissé megpuhultak, akkor betársultak a paprikák és felöntöttem kb. 2 liter vízzel, és beleszórtam némi őrölt koriandert és római köményt. Forrás után a botmixer jött, szép simára dolgoztam vele, végül a ricottát is beleturmixoltam. Sokmagos kenyérrel isteni finom volt, a kölykök is belapátolták (a nutellás túrógolyók csendben, ámde vérig sértve zokogtak a nutellás túrógolyó-mennyországban).