Rákóczi mákos torta

– Ha a gyerekek meghalnak és a szüleik életben maradnak, ők döntik el, hogy hamvasztás vagy temetés legyen, ha nem tudják, a gyerek mit szeretne?

– Ööö… igen.

– Jó, én akkor most mondom, hogy hamvasztást szeretnék és így fogod tudni. Ha meggondolom magam, majd szólok.

– Ööö… okés.

Az ív elejét az új fekete és neonszín slime adta, az ív végén pedig megtekintettük Michael Flatley Riverdance fináléját. Az átmenetekről ne kérdezzetek, néha jönnek ilyen out of the blue masszív flik-flakkok :), én ezt zseniálisnak tartom a kölykökben, unatkozni nem lehet mellettük. A mai nap mondjuk amúgy sem körömreszelgetős volt, nagyszabású iskolaünnepet toltunk végig, már hetek óta pörögnek erről az e-mailek, amiket ráadásul duplán is megkapok, egyet az óvodai, egyet az iskolai levlistán. A táblázat, amibe a jótékonysági kajavásárhoz való hozzájárulást kellett beírni, másfél hete jött meg. Gyakorlatilag éppen kilábaltam a Segítsüti izgalmaiból, ámde nyakig a munka és a futások mocsarában, úgyhogy tizenkét másodperc alatt szétnéztem a konyhában, megláttam a 20 deka zacskós darált mákot, és a “mittudomén, baszki, hagyjatok meghalni (én is a hamvasztásra szavazok), majd kitalálom, ha levegőhöz jutok” helyett úrinő módjára csak annyit írtam be, hogy “mákos süti”. A levegőhöz jutás (átmeneti jelleggel) tegnap 16:24 perckor következett be, amit méltón meg is ünnepeltünk, a nagyfőnökre mélységesen megütközve meredtem, amikor alkoholmentes pezsgővel akart megkínálni. Nope. Ez nem az a nap. Estére kihúzott az utolsó hosszú futás meg a rég ivott alkohol, úgyhogy annyi aktivitásra maradt energiám, hogy kiraktam a mákot a pultra, a mélyhűtőből meg elővettem egy doboznyi akkor még ismeretlen mennyiségű fagyasztott tojásfehérjét, és bíztam benne, hogy számíthatok bűbájos gyermekeim üzembiztosan beépített 6:15-ös biológiai órájára.

S lőn a szokásos korai ébresztő (vajon egyszer lesz olyan, hogy a hétvége és a hétköznap elkülönül?), reggeli, mamamostméglepihenegykicsitcsendbenjátszatok 8-ig, de aztán már nem volt menekvés a “mákos süti” elől. Fókuszon nagyon túl valami igen eldugott szegletben a tojáshab már megfogalmazódott bennem – ezért vettem elő a dobozt -, és végül arra jutottam, hogy az almás és a klasszik változat után lehetne egy mákos Rákóczi is. Ritkán találja fel az ember a spanyolviaszt, gugli barátom ki is lökte Citromhab receptjét, aminek a tésztáját nagyrészt alapul is vettem. Aztán a többit improvizáltam.

Hozzávalók:

25 dkg liszt
10 dkg vaj
5 dkg cukor
2 tojássárgája
1/2 cs. sütőpor
1 dl tejföl

20 dkg darált mák
2 tojásfehérje
15 dkg vaj
17 dkg cukor
1 dl limoncello
0,5 dl tej
1/2 cs. sütőpor
10 dkg liszt

20 dkg erdei szeder lekvár

5 tojásfehérje
25 dkg porcukor
3 púpozott ek. keményítő

A tésztához valókat összegyúrtam, majd félórára becsaptam a hűtőbe. A vajat a cukorral elkevertem, belement a darált mák, a liszt, a limonecllo, a tej, a sütőpor és óvatosan beleforgattam a habbá vert tojásfehérjéket. A tésztát kinyújtottam vastag körlappá, és sütőpapírral bélelt, kivajazott 26 cm-es tortaforma aljába tettem. Erre rálapátoltam a mákos masszát és ment a 185 fokosra előmelegített sütőbe, kb. 40 percre, tűpróbáig, ha a mákos réteg elválik a formától és halványbarna lesz a pereme, akkor érdemes nézni. Kiszedtem a sütőből, a hőfokot letekertem 140-re. Rákentem a tésztára az üveg lekvárt – anyám kerítette a pécsi vásárcsarnokban, házi lekvár, fogalmam nincs, hol lehet készen venni, de hajrá bármilyen savanykásabb piros gyümölcsös fajta -, majd a tojásfehérjéket habbá vertem, hozzáadtam a porcukrot és a keményítőt, majd a fényes masszát habzsákba kanalaztam és csillagformákban rányomkodtam a lekvárra kívülről csigavonalban befelé haladva. Ha ekkor már nem ketyegett volna erősen az óra, akkor valószínűleg az egészet rátolom, de tartottam tőle, hogy nem fog időben rászáradni, ha nagyon vastag a réteg, úgyhogy egy részéből lett egy tepsi habcsók bónuszban, de legközelebb magasítom full extrásra. A sütő a művelet végére elvileg lejjebb jut hőmérsékletileg, és a 140 fokon kb. 40 percet üdülhet a torta ismét. Én a végén – időhiány… – kicsit ráeresztettem a grillrácsot pár percre, attól lett rózsaszín és ropogósabb, ez opcionális, ki hogyan szereti.

Gyorsan leszállítottuk a cuccot a Monyo sörökkel együtt, még a felszeletelésnél és beárazásnál jelen voltam, gyorsan lőttem egy képet, megnyugodtam, hogy masszívan mákos lett, majd mire visszaértem az arcfestésből, hajfonásból, vízipisztolyozásból, ugrálóvárazásból, kacsahorgászásból, ugrókötél-bemutatóról, biciklizésből, megnyert sakkpartiról, játszóterezésről, addigra hűlt helye se volt a terülj-terülj asztalkán. Úgyhogy nincs jobb fotó és személyes referencia, kénytelen leszek újra megsütni :).

Reklámok

Segítsüti – Mozacher torta

Nem lesz egyszerű megírni a posztot, merthogy a tortából a kép kedvéért levágott szeletet két órája fogyasztottam el, és még hörgök a cukorsokktól. A vacsora mára ki is pipálva, és erősen mérlegelem az időszakos böjt kipróbálását úgy holnap délig.

Szóval ez a mostani se lesz egy lájtos darab, nem tudom, lehet, hogy a futást fejben így kompenzálom, hogy közben fajsúlyos tortákat álmodok meg :). Ne kérdezzétek, miként pattogtak úgy össze-vissza a gondolatok, hogy egyáltalán felmerült a Sacher torta és a Mozart golyók ötvözése, nyilván a rázkódás hatott a neuronokra :D, de abban a pillanatban, ahogy beugrott, már tudtam, hogy ezt meg kell csinálni. De aztán a golyó- és pralinébeszerzés nem fért bele időben, az orosz bolt meg igen, úgyhogy tavaly nyert a túrórudis monstrum. Idén viszont alaposan és időben készültem, minden készen állt a kísérletre, hogy sikerül-e életem egyik legtöményebb tortáját megalkotni. A hercegnő  tortát is figyelembe véve.

Szemlesütve jelentem: igen.

Szerintem egyben a legdrágábbat is, mivel nem cicóztam az alapanyagokkal.

De a nyertes megérdemli a legjobbat: az ő (remélhetőleg még jobban kinyitott) pénztárcája idén a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat gyermekrohamkocsijait támogatja egy remélhetőleg nem elhanyagolható összeggel :), a napi mentési tevékenységükhez szükséges, fontos fogyóeszközök beszerzésére.

És mit kap cserébe, azon a klassz érzésen túl, hogy hihetetlenül szuper fej és karmaisten alaposan vállon veregeti majd viszonzó jótettekkel?

Egy Sacher tortába szendvicselt, Mozart golyók ihlette pisztáciás-pralinékrémes tortát. A felépítés a következőképpen néz ki – pontos recept majd az akció után jön -, 26 cm-es tortaformában (a képeken a 18 cm-es tesztverzió van, nem vagyok szuicid):

1) Csokis tortalap, 70%-os Valrhona csokival készítve.
2) Savanykás, sk. főzött baracklekvárréteg, főleg a nagy darab barackok belőle, megnézzük, mennyi nem folyik majd ki, 20 deka alá nem megyünk. Igény szerint rummal vagy mézes barackpálinkával kissé megbolondítva.
3) Niederegger marcipán, körlappá kinyújtva. Szolid negyed kilócska.
4) Szicíliai cukrozott pisztáciakrém – mint a Nutella, csak pisztáciából. Közel 20 dkg.
5) Pisztáciás tortalap.
6) Valrhona pralinékrém, 25% mogyoró, 25% mandula. A cukortartalmat nem akarjátok tudni, szerintem itt már tökmindegy. Diszkrét 30 deka.
7) Pisztáciás tortalap.
8) Pisztáciakrém, lásd mint fent.
9) Marcipán, lásd mint fent.
10) Baracklekvár, lásd mint fent.
11) Csokis tortalap, lásd mint fent.
12) Az egész még kap fogni egy vajszínű árnyalatot szolid 70%-os Valrhona csokibevonatot, pisztáciát, baracklekvárt és Mozart golyókat a tetejére díszítésnek.

Ennyike. 🙂

Holnapig van időtök összeszedni elgyengült végtagjaitokat, leginkább is a billentyűzet- és egérkezeléshez szükségeseket, és itt licitálni április 17-én reggel 8-tól április 20-án 16:00-ig a tortára. Az átadást Luxemburg egész területén, Trierben és környékén, valamint nyáron Budapesten tudom megoldani, utóbbi igényel némi rugalmasságot a leendő nyertestől.

Hajrá Mozacher torta, hajrá többi Segítsüti, segítsük újra a beteg gyerekeket!

 

Majdnem Segítsüti

A Segítsütiben az remekség, hogy hosszas töprengés után kitalálsz valamit, aztán nehézségi foktól függően gyakorlatilag egy hónapig a tesztverziókat eszed, győzöd lefutni, és próbálod rásózni a jelentős részét a szóba jöhető áldozatokra. A 18 cm-es tortaforma megléte óta legalább nem a kész méretű monstrumokkal kell megküzdeni, és nagyon igyekszem erősen átgondolni, hogy mit is akarok csinálni és hogyan.

That said, az élet nem Segítsüti habostorta, Pelikán. Szerencsére plusznapok mindig be vannak iktatva a tervezési folyamatba, így a tegnap kisült, ma délelőtt nem megfelelőnek ítéltetett tésztát – miután szemre nem elég csokisnak, túl sűrűnek és száraznak véltem – megnyerte a család, én meg új recepttel sütöttem meg a második verziót.

Majd ketteske, miután egész délután rájárt az üres tortára, az imént Csizmás Kandúr szemekkel könyörgött, hogy hadd egye vacsorára is ezt. És ő nem különösebben édesszájú süteményekre. Az első szelet után pedig folytatta, hogy ő nagyonnagyonnagyon szeretne még egyet! A sikeren elképedt #szaranya megengedte, majd miután a kiscsaj kijelentette, hogy “mama, ez a világ legfinomabb tortája”, és még a hercegnő tortánál is sokkal, de sokkal finomabb, és mindig ilyet akar, rongyolt kikukázni a jegyzeteit, hogy miként is alkotta meg ez a rejtett kincset. Okés, hogy 70%-os Valrhonát toltam bele, de hát mi ez? És akkor végre én is megkóstoltam. Baszki, ez tényleg jó lett. Nem fullasztóan száraz, hanem omlós, tölthető lekvárral, akinek úgy tetszik, tehető rá tejszínhab, vagy csak simán magában kétpofára ehető, ahogy a gyerek csinálja.

Hozzávalók:

4 tojás
10 dkg vaj
10 dkg porcukor
5 dkg kristálycukor
10 dkg liszt
10 dkg étcsoki

A vajat és a csokit vízgőz fölött összeolvasztottam. Amíg kihűlt, felvertem a tojásfehérjéket a kristálycukorral, fehéredésig vertem a tojássárgákat a porcukorral, majd hozzácsorgattam a vajas csokit, beleszórtam a lisztet és beleforgattam a tojáshabot. 180 fokra előmelegített sütőben sütőpapírral bélelt, kivajazott 18 cm-es tortaformában kb. 45 percig sütöttem.

Spoiler alert: azért a “rendes” se lesz rossz :).

Csokis-mákos-almás

– Az én sajtom papírján doktor van!
– Mint a mama meg az apa.
– A mama nem igazi doktor. A Szilveszter az.
– De, igazi!
– De nem!
– Mama, szoktál segíteni a felnőtteknek?
– Ööö igen, előfordul.
– Na látod, akkor igazi doktor a mama!

Meglehet, ezt az értékes sajtpapírt hozzá kéne tűznöm a másikhoz :). Nem igazi doktorként nem unatkoztam az elmúlt időszakban, de most már bőven látszik, hogy ez csak a bemelegítés volt, innentől jön az igazi pörgés. Eszembe jutott a sziklamászók gyönyörű imája, amit a Garda-tónál, Arcoban láttam: non lasciarmi volare, Signore – ne hagyj elrepülni, Uram. (Vagy legalább adj egy ejtőernyőt hozzá.) Ácsolódnak a túlélésre a tervek, nyilván ennek az időszaknak a kellős közepében lesz az UB is, hiszen ha csapatjuk, csapassuk rendesen. Időtervezés, munkatervezés, háztartás tervezés, most ezek halmozódnak füzetekben, Excel-táblákban. Kockák közé szorítom az életem egy részét, hogy a lehető legtöbbet meg tudjak tartani abból, ami fontos. És persze közeleg a Segítsüti is – stay tuned, jövő hét! -, ami miatt már most nagyon izgulok, tegnap megvettem a hiányzó hozzávalókat is. Muszáj volt előtte egy kicsit újra beleszagolni a sütésbe, mert csak a napi rutinfőzés megy egy hónapja. A mák már egy ideje itt dekkol a konyhában, eredetileg Csak a Puffin meggyes-túrós mákosát néztem ki hozzá, ami igen tetszetős leírás és kép alapján, de aztán a húsvéti elutazás idejére a hűtőbe dobott almák ezt a tervet átmenetileg felülírták, visszaérkezés után úgy láttam, hogy inkább már sütéshez kellene őket felhasználni, kicsit megpuhultak. Úgyhogy a Femina receptje lett az alap.

Hozzávalók:

17 dkg darált mák (a zacskó 20 dekás, a kölykök mákos tésztában bepuszilták a többit, szerintem a 20 dekát is elbírja a süti, kicsit a lisztet csökkenteni kell mellette ebben az esetben)
10 dkg liszt
4 tojás
1 csomag sütőpor
2 ek. vaníliakivonat
15 dkg nádcukor
3 dl tejföl
3 nagyobb alma
40 dkg csoki
3 ek. olaj

Az almákat megpucoltam és kb. centis kockákra vágtam. A tojásokat elkevertem a cukorral, a vaníliakivonattal, ment hozzá a tejföl, a liszt, sütőpor, mák, végül beleforgattam az almadarabokat. Sütőpapírral bélelt, kivajazott formába tettem – frissen vásároltam a Lidlben ezt a szögletest, egy kicsit nagyobb volt, mint ami ehhez a mennyiséghez ideális lett volna, lehet helyette kb. 30×20 cm-es tepsibe vagy 24-26 cm-es kerek tortaformába rakni -, 180 fokra előmelegített sütőben sült kb. 40 percig, amíg a széle picit elkezdett barnulni és elvált a formától (tűpróba is segíthet). A csokit vízgőz fölött megolvasztottam, hozzákevertem az olajat és ráterítettem a süti tetejére, dermedés után szeletelhető.

Gránátalmás monstrum Pavlova

– Leveleket még nem olvastam, de láttam, mit műveltél a konyhában…
– Nem kötelező enni belőle, tudod, akaraterő, szépen elhaladsz a konyhaajtó mellett, nem fordulsz be…
– Hát hülye vagyok én?!?

Nekem szerencsére nagyon okos kollégáim vannak :). És cukijófejédesszájúak. És igen, befordulnak a konyhába, és megesznek 4 óra leforgása alatt egy akkora gigaméretű Pavlovát, hogy belesápadtam készítés közben. A tojásfehérjék fagyasztását hosszú évek óta egyesével végzem, kis folpackcsomagokban, de az elmúlt hónapokban már megszólalt a lelkiismeretem, hogy felesleges műanyag, ráadásul mindig eggyel többet kell kiengedni a használathoz célzott mennyiségnél, mert egy része rátapad a fóliára és megy a kukába, szóval nem tökéletes módszer. Ámde 1 = 1. A zöldítés jegyében idéntől dobozokba gyűjtöm őket. Ezekre eleinte kis post-iteket ragasztottam, amelyeken húzogattam a strigulákat, ámde ezek hamarosan lejjebb potyogtak a csirkékre, majd rejtélyes módon teljesen eltűntek, felteszem, a Fél Pár Zoknik Univerzumába, azóta feladtam a nyilvántartást. Úgyhogy reggel ránéztem két dobozra, saccperkábé 6-7 lehet bennük, jó lesz. Kiraktam őket, estére szépen kiolvadtak és szobahőmérsékletűre melegedtek. Majd gyanút fogtam, hogy hát azért mégis, menjünk biztosra és lemértem őket. !!!444!!! gramm. Aztahétszentségit. Gugli a barátom, hogyaszondja az kábé 11 db tojásfehérje. A BBC receptje volt a kiindulópont, híííí, arányosan felszorozva az 75 dkg (!!!) porcukor lesz bele?! A tojásfehérjéket elkezdte verni a gép, én meg becsülettel kiraktam a három dobozt, hogy akkor beleszórom, de amíg alakult a hab, addig nézegettem ezeket, és felerősödött bennem a lelkiismeretfurdalás. Nem, ezt nem tehetem velük, még a türkizben is csak fél kilócska volt, az én lelkemen szárad majd, ha elhulltanak legjobbjaink a hosszu harc alatt és dolgozhatok helyettük? Úgyhogy inkább megkockáztattam, hogy Pavlova “lájt” lesz, potom 50 dekával :). Bejött.

Hozzávalók:

10-11 db tojásfehérje
50 dkg porcukor
2 ek. kukoricakeményítő
2 ek. ciderecet (lehet másfajta fehér is)
1 ek. vaníliakivonat

8 dl tejszín
3 csomag tejszínhab fixáló
3 ek. porcukor

1 nagy gránátalma (vagy más savanykás piros gyümölcs)

Szóval a tojásfehérjék robotgépbe mentek, a gép forog, az alkotó pihen, amíg fehér hab nem lett belőlük. Akkor fokozatosan hozzáöntöttem a porcukrot (szórjuk a dobozból, nem kenünk össze kanalat feleslegesen); amikor az első doboz elfogyott, kicsit belesápadtam, mert a massza kezdett kísértetiesen felérni a tál széléhez. A második doboz is belement, jelentem, centire ENNYI a KitchenAid kapacitása, az ecet, a vaníliakivonat és a keményítő már erősen kézremegős része volt a projektnek, de szépen összedolgozta anélkül, hogy teljesen elmerült volna benne. Tepsibe szilikonos sütőlapot terítettem, majd elkezdtem a masszát belekanalazni és szétteríteni. Koncentrikus köröket rajzoltak rá szépen, haladtunk módszeresen: 20, 25, 30, 35… A 40 cm az már a tepsi széléig ért és a “pizza” kategória, ámde még mindig bőven volt a tálban anyag, amivel elkezdtem körben a szegélyére építeni a “korona” szélét, beugrott az öcsém, ahogy ca. 26 éve elmélyülten építette a homokvárat az olasz tengerparton, na hát hasonlóképp bűvészkedtem én is a kanállal, miközben a sütő előmelegedett 130 fokra.

Mit szépítsük: hatalmas lett. YUUUGE! De ahogy az egyik gyerekkorombeli Rádiókabaréből örökre beégett a memóriába: “Nem a méret a lényeg, hanem a konzisztencia!”. Úgyhogy betoltam a sütőbe és bőszen izgultam, hogy a kevesebb cukor-több keményítő/ecet kombináció mit eredményez majd. 1 óra 15 perc – erősítés, TED-videók – után úgy tippeltem, hogy jóvanazúgy, a sütőt lekapcsoltam, a cucc reggelig szépen ott pihent.

Reggel a tejszínhabot felvertem a cukorral, majd beleszórtam a fixálót is, mert az egyértelmű volt, hogy ez ugyan hűtőt nem fog látni – nem fér be. A beszállítás után rákanalaztam a tejszínhabot a habcsók-korona közepébe, és a tetejére tíz percnyi bányásztevékenység során kivadászgattam a gránátalma magjait. Note to self: legközelebb a mobilt, a vezetékes telefont, a billentyűzetet, a laptopot, a papírokat és a fehér fotelt ezt megelőzően egy méteres rádiuszon kívülre kell helyezni…

Krumplipüré

Armageddon-hetek zajlanak, hölgyeim és uraim, a március eddig kihívásokban erős gazdag volt, és jelentős részben tudtam volna őket nélkülözni. A lista elég széles, a bekrepált fülhallgatótól a bekrepált csípőn át a bekrepált autóig terjed, a kocsival 1:30 alatt megtett 21 havas kilométertől az 1:55 alatt lefutott 21 km-ig. Ez utóbbi előtt külön tökéletes időzítéssel sikerült még fokozni az önsorsrontást. Legótéglákba lépés? Ugyan, kérem. Amatőr kezdő szülők műfaja. Az én cukorfalat nagyobbikom felcseszte szombat reggel az agyamat, minekutána erős lendületből haladtam be hozzá, emiatt pedig elmaradt az éberség, amely a szobája szőnyegén hagyott két csík átlátszó matricafóliát detektálta volna. Tripla leszúrt Rittbergerrel fékezés nélkül sikítva zuhanni egy komplett legófaluba verseny előtti napon, majd (egy perc néma mentális leltár után) véres kézzel, véres térddel emelkedni ki a romok közül – hát így mulat egy igazi magyar anya. A többit már inkább nem is sorolom, mostanra a legtöbb problémából élve kijöttem, soraimat rendeztem, elromlott dolgokat lecseréltem, úgyhogy ennek a hétvégének már úgy indultam neki, hogy csend, nyugalom, simulás. Mínusz egy gyerekkel toljuk a napot, akitől 11 tájban megkérdeztem, hogy mit szeretne ebédelni, és rávágta, hogy krumplipürét. Már vettem a levegőt a nem-hez, amikor felidéztem, hogy egyrészt elfelejtettem kivenni húst a mélyhűtőből, másrészt rájöttem, hogy semmi kedvem főzni, harmadrészt a hét fénypontját jelentő personal effectiveness kurzusról beugrott az autopilot válasz és az active choice közötti különbségtétel, és arra jutottam, hogy akkor ez legyen a reflexnem helyett egy határozott, tudatos igen. Mert miért ne? A krumplipüré – ha nem a szétfolyós híg pépre vagy a száraz tömör pozdorjatömbre gondolunk, amit ez sokszor takar – kifejezetten comfort food, sok macera nincs vele, a feladatok egy részére pedig önként jelentkező is akadt. Denevérjelmezben*.

Hozzávalók:

35 dkg krumpli
25 dkg vaj
0,5 dl tejszín
fél ek. tengeri só
bors

A jó krumplipürének az a titka, hogy ipari mennyiségű vajat kell beletolni. Bármilyen recept, ami 1 kiló krumplihoz 10-20 dkg vajat ír, felejtős. Nekem egyszerűbb főzés előtt meghámoztatni a krumplit, nem pedig hajában főzni. Kb. 2 centis kockákra vágattam, nagy csipet sót tettem mellé, vízforralóból forró vízzel öntöttem fel, és így nagyon hamar meg is főtt. A vizet leöntöttem róla, a gyerek azonnal dobálta rá a kockázott hideg vajat, én meg törtem kézi krumplitörővel (minden más pürítésítő opció sokkal több mosogatással jár és messze nem hoz jobb eredményt). Amikor az összes vajjal eldolgoztam, akkor ment bele a só és a tejszín, a tetejére egy kis bors. És ez így volt jó, lágy, krémes, léleksimító krumplipüré lett, önmagában tökéletes, egyikünk se kívánt mellé semmi mást.

* Az úgy volt, hogy a nagyobbik Halloweenkor denevér akart lenni, meg is rendeltem neki a jelmezt az Amazonról. De a mérettáblázat gondos tanulmányozása ellenére bőven kicsi lett neki, a third party seller miatt a visszaküldés macerás lett volna és pénzbe kerül, ketteske ninja-jelmeze meg már be volt tárazva. Úgyhogy az a megállapodás született, hogy mivel utóbbinak a denevércucc tökéletesen állt, hogy akkor majd farsangkor ő Batgirl lesz, egyeskének meg lett gyorsan gründolt bolti ördögjelmez. Természetesen farsang eljövetelekor Dzsunior biggyedő szájjal közölte, hogy ő nem akar denevér lenni, hanem Miraculous Ladybug minion Pipacs Jázmin Lagoona Blue Hófehérke balerina Belle Star Wars akármi Törpilla Supergirl nézzünkmégjelmezeketháthavanvalamijóóóóó Vaiana. – És a denevér? – kérdeztem szigorúnak szántan. – Az jó lesz itthonra.

Belga sörös pulykaragu

Pár hete került először a menüre, amikor nézegettem hosszasan a kilós pulykamellet, hogy akkor ezt most fel kéne darabolni 10 dekás adagokra és elrakni a mélyhűtőbe, szép kis csomagokban, gondosan kimérve… Áh, inkább simán felkockázom és megcsinálom a csapatnak, csak keresni kell hozzá egy jó receptet. Ez meg annyira meg is tetszett, hogy kocsiba vágtam magam és elmentem sörért meg mustárért. A mennyiségeket nem apróztam el, úgyhogy amikor a végén ott álltam a peremig tele öntöttvas edénnyel, még keresnem kellett plusz egy gyanútlan áldozatot, aki egy adagot bevállalt. A recept beváltotta a hozzá fűzőtt reményeket, úgyhogy újrázás volt a héten. A póréhagymát én lecseréltem édeskrumplira, ez némileg szétfő a raguban, én szeretem így, jó krémes lesz, ha valaki zavar, később rakja bele. A sörön nem érdemes spórolni, biztos Kőbányaival is ehető lesz, de én egy apátsági tripel alá nem adnám. Ha nem belga, akkor meg annyi remek kézműves magyar sör kapható már a nagy bevásárlóhodályokban is, érdemes egyre beruházni, meghálálja.

Hozzávalók:

1 kg pulykamell
1 l alaplé
3,33-3,5 dl (gm) belga sör (vagy egy kis üveges, vagy egy 7,5 decis, aminek a többi részét megihatjuk 🙂 )
2 ek. kacsazsír (ha nagyon muszáj, olaj, de inkább ne, kell a zsír! 🙂 )
2 közepes vöröshagyma
1 kg sárgarépa
1 kg édesburgonya
2 ek. dijoni mustár
2 ek. balzsamecet
3 ek. (gm) liszt
só, bors

És kell még egy tisztességes méretű öntöttvas edény, amolyan karleszakítós, kb. 4 literes.

A zsírt megolvasztottam, a hagymát apróra vágva megdinszteltem rajta, majd fehéredésig pirítottam rajta a nagyobb kockákra vágott húst, sóztam, borsoztam. Közben megpucoltam a répát, két-három centis darabokra vágtam, a húshoz adtam, átforgattam, megszórtam a liszttel, majd felöntöttem a felforrósított alaplé felével és lefedve közepes lángon főztem. Megpucoltam közben az édesburgonyát, ezt is hasonló méretű darabokra vágtam, és hozzáadtam az edénybe. Felöntöttem a maradék alaplével és kb. 2 deci sörrel és 200 fokra előmelegített sütőbe tettem. Kb. 45 percig tartózkodott ott, utána hozzákevertem a mustárt, a balzsamecetet, a maradék sört, és visszatettem a sütőbe, 5 perc után lekapcsoltam és benne hagytam. Emberes adag, öten ettük meg.