– Kéne torta is, mi?
– Igen.
– Vasárnap nincs nyitva semmi*, akkor majd sütök valamit.
A projekt papíron aggálymentes volt. Két apróságot felejtettem ki a számításból: az előző napi éjszakai maratonváltós futás után 1) irgalmatlanul kialvatlan leszek, mivel a kedves ünnepeltek óráikat nem szokták a hétvégéhez igazítani, tehát legkésőbb fél 7-kor ébresztő, 2) a lerokkant lábammal fájdalomcsillapítóval, térdvédőben abszolvált szakaszom után a másnap nem annyira kedvez a hosszasan ácsorgós mókáknak. És akkor finoman fogalmaztam. De ha már a falba kapaszkodva, nyöszörögve, oldalazva lejutottam a konyhába**, akkor már ebbe is beleálltam, ahogy a futócsajoknak már mondtam: heti egy cserbenhagyás a kapacitásom, azt az UB-val kipipáltam. Nota bene: már az elején tudtam, hogy ez disznók elé gyöngyöt projekt. Ezek a kölykök nem különösebben sütisek, és eddig semmilyen különbséget nem észleltem a bolti, a más anyukák által sütött vagy a saját kreálmányok sikerfaktora között, az fontos, hogy minél egyszerűbb legyen, a szülinapokat általában vaníliakrémmel töltött piskótával bonyolítom, csokibevonat + színes bizbaszok, még azok mennek a legjobban (értsd: egy szelet elfogy fejenként). Szóval viszonylag egyszerűbb cucc volt a cél azzal, hogy az epret és a csokit most éppen mindketten szeretik.
Hozzávalók:
10 dkg étcsoki
28 dkg sötét lágy nádcukor
23 dkg puha vaj
1,3 dl agaveszirup (vagy méz)
2 tojás
20 dkg liszt
1 tk. szódabikarbóna
1 ek. kakaópor
2,5 dl forró víz
25 dkg mascarpone
25 dkg eper
3 ek. tejföl
2 ek. porcukor
4 dl tejszín
2 ek. porcukor
2 csomag habfixáló
eper a díszítéshez
Ha biztosra megyünk, akkor Nigellától a Feast könyvet szedjük elő, bár pont ezt a tortáját még nem csináltam, de ilyeneken nem szoktam fennakadni. Szépen leírta, hogy mit mivel keverjünk ki, szitálgassuk a kakaót meg egyesével ütögessük bele a tojást 1-1 ek. liszttel, satöbbi, satöbbi, végül egy zárójeles megjegyzés: “I don’t suppose there’s anything to stop you doing this all-in-one in the processor, blitzing everything except the boiling water, then scraping down the batter and pouring the water down the funnel with the motor running.”.
Hősöm.
Szóval a csokit megolvasztottam víz felett, és ahogy a nagyasszony írja: mindent szépen robotgépben össze lehetett dolgozni és a végén – a tészta lekapargatása nélkül, lehet ezt tovább egyszerűsíteni 🙂 – hozzáöntöttem a forró vizet és azzal is összedolgoztam. Meglehetősen folyós tésztát kaptam, amit 24 cm-es, sütőpapírral bélelt formába öntöttem, és 180 fokra előmelegített sütőben bő 1 óra alatt (tűpróba) megsütöttem. Közben kiolvastam felpolcolt lábbal az aktuális Time-ot, ebédkészítés címszóval bedobtam a mirelit krumplit az Actifryba, és megcsináltam a krémet: a mascarponét, tejfölt, porcukrot és a feldarabolt epret összekevertem. A tejszínt a cukorral és a habfixálóval habbá vertem, majd 3 evőkanálnyit belőle az epres krémhez forgattam. És itt szépen beütött a fáradtság meg a türelmetlenség: a tortát még melegen vágtam ketté, hogy gyorsabban hűljön. Hát ezt ne csináljátok, meg kell várni vele a teljes kihűlést. Belekanalaztam az epres krémet a langyos alsó lapra és rátettem a felsőt. Majd kissé rezignáltam figyeltem, amint az említett tortalap diszkrét vonalakban széttöredezik, ahogy földrengés után a házfalak. Affff… jöhetett rá a tejszínhab, vastag rétegben, ápolt s eltakart, végül pár szem eper a tetejére. Kellett volna neki legalább egy óra a hűtőben tálalás előtt, de már úgyis buktam a szeletelhetőséget, ízre hibátlannak bizonyult, gyerkőcök megették a fejenkénti adagot, tehát sikertörténet, az ajándékoknak is örültek, arról pedig, hogy én miként viseltettem a délutáni csillámtetkózás iránt, szó ne essék :).
* Van bolt nyitva, de ott nincs torta.
** – Mama, miért mész ilyen furán? – Megpróbálok lejutni az emeletről.
