* Billentyűzet lefújkod, tíz ujj megropogtat, szerző aggodalmas szemmel körülnéz * – Van itt még valaki?
Nah, el se kezdem. A semmit se :). Saját magamnak is egyre nehezebben szedem össze a történéseket, a teendőket, az életet, na, sodrás az van rendesen, panaszra semmi ok, nem mintha valaha is próbáltam volna a raftingot úgy rendesen vízen, de így a hétköznapokban virtuálisan kiválóan művelem a műfajt :). A konyha továbbra is a lenyírt területek közé tartozik, ahol minimálisan szükséges időt töltök, de egyfelől szeptember közepe óta visszatértek az olasz szomszédok, akik erre a belső vonakodásra nincsenek tekintettel :), tehát jönnek fel a rakott tányérok, ergó a barternek az én oldalamról is helyre kell állnia, és a tojássárgájával lekent, reszelt fetával megszórt, 15 perc alatt kisütött mirelit levelestészta alibizés azért egyszer elsüthető, de többször nem elegáns, másfelől meg amikor beérkezik a “ha szeretnél egy szabad délutánt, akkor viszem és hozom őket” megható felajánlás a mai szülinapi zsúr kapcsán, akkor végleg összeérnek a szálak egy tortába. Érett ez már, a héten a bevásárlás során bedobtam konkrét célkitűzés nélkül egy nagy doboz mascarponét a kosárba, továbbá még mindig ott tornyosult a szilva jelentős része a konyhapulton, mivel nagyobbik leánygyermek kétnaponta fárad csak le az emeletről esténként, tesz egyetlen darabot a tányérjára, vágja fel kiskéssel, időnként átható tekintettel felnézve, hogy biztosan látom-e a műveletsort, majd miután elfogyasztja, kimérten közli, hogy “boldog lehetsz: ma ettem gyümölcsöt” és szerencsére azonnal elvonul, így rövid ideig meg tudok birkózni a kitörni akaró és ezt a csodálatos eredményt valószínűleg annuláló röhögőgörccsel, de ezzel a tempóval azért tovább tartana az elfogyasztás, mint ahogy azt a gyümölcs a pulton bírná. Hát ebből indultunk, ez volt a kiinduló recept. Az összeállítás relatíve egyszerű és utána sokáig időzik a sütőben, lehet kihasználni a “szabad” délutánt (azért maradt még egy raktáron, plusz a kutya) kötni és podcastot hallgatni kicsit.

Hozzávalók:
8 tojás (héjastul lemérni, a liszt összmennyiség és a cukor legyen azonos súlyú)
50 dkg kristálycukor
25 dkg liszt
15 dkg teljes kiőrlésű liszt
10 dkg rizsliszt
1,5 csomag sütőpor
50 dkg mascarpone
0,5 kg szilva
2 alma
3 ek. durvára darált cukros mogyoró
vaj a kenéshez
A tojásokat és a cukrot habosra vertem a robotgépben, hozzáadtam a mascarponét, majd a sütőport (ideális recept a maradék félzacskók elpasszintásához) és a liszteket, amíg a gép dolgozott, negyedeltem a szilvákat, az almákat meghámoztam, és vékony hasábokra vágtam. A tésztát kivajazott, alján sütőpapírral bélelt, 26 centis tortaformába lapátoltam, belenyomkodtam először a szilvákat, majd beleszúrkodtam az almahasábokat is, végül megszórtam a cukros mogyoróval. 180 fokos sütőben 2 órát sült, a közepénél kell nézni a tűpróbát, hosszú fanyárssal, a fogpiszkáló ehhez kevés lesz. Nagyon könnyű, lágy tészta, a vékonyra vágott almacsíkok szinte beleolvadnak, és elég monumentális mennyiség lett ez így. A harmada ment le a szomszédokhoz – kihasználtam a lehetőséget, hogy a legkisebbik gyerek felcsillanó szemekkel rongyolt a tányérral a konyhájukba és utánakajabáltam a tipikus olasz kézmozdulattal hadonászva, hogy LENTAMEEEEENTE!, az anyjával röhögtünk egy jót, azt is megtudtam, hogy holnap reggel jön majd fel a palacsintatészta… -, a harmada Jószívű Fuvaroséknak, a harmada maradt nálunk.