Liége-i gofri

– Feltakarítottad a kiborult csillámtetkót?
– Igen!

Amikor másfél hete elhangzott a kérdés, hogy “mit csinálsz jövő héten szombat este?”, akkor jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat, rejtélyes okokból azonban ezek között nem merült fel, hogy négy gyermekről és a fél fürdőszoba padlójáról pucolnék le aranyszínű körömlakkot. Majd pár órával később égszínkék csillámport. Arcfestéket. Fújós ideiglenes lila és rózsaszín hajsprét. Szedném össze a jelmezeket. Pakolnám meg egy órán belül másodszor a mosogatógépet. Úgy gondolom, jelentős mértékben hozzájárult az életminőségemhez, hogy állandó jelleggel nincs kettőnél több kiskorú mellettem, főhajtás és mélységes riszpekt minden ettől nagyobb gyereklétszámot vállaló extrém sportolónak szülőnek (és óvatos elhátrálás, hátha fertőző 🙂 ). Mindazonáltal az ittalvásos megőrzésre felajánlott plusz két leánykát azért annyira ismertem, hogy ne essek pánikba annak ellenére, hogy még nem rendeztünk ilyesmit. Reggel a kávé mellett feltoltam maximumra a zen-potméteremet, mentális kivetítőmre villogó betűkkel kitettem, hogy let it go, let it go, vacsorára belőttem a gyerekbiztos és pofonegyszerű husi-sünikrumpli kombinációt, és vettem egy karton portugál sört a felmentő seregként vízionált “4/4 alszik” állapothoz. Ezzel a felkészülést kipipáltnak tekintettem és vártuk szeretettel a vendégeket. A nap nagyjából rendben eltelt, ha nem Dzsida Jenő jutott eszembe az aranyról és a kékről, az okoskarkötő se mutatott jelentősebb pulzusváltozást,  szépen haladtunk, leszámítva a legnagyobb belázasodását. A vacsora után a válogatós kisebbik vendég odajött hozzám a reggeli paraméterei felől érdeklődni.

– Van kenyeretek?
– Van.
– Szalámi?
– Van.
– És vaj?
– Van.
– Melegszendvicssütő?
– Ööö… az nincs. Gofrisütő van.
– GOOOOOOFRIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!!!!!!!

Az ember a tévedéseit pontosan át szokta látni.

Utólag.

Egy nemkívánatos eseménnyel kapcsolatosan mindig eljön az értékelés momentuma: a fénycsóva rávetül arra a nevezetes pillanatra, amikor az ahhoz vezető lejtőre ráléptünk. Jelen esetben ez a pont mintegy hét másodperccel a hibás szó kimondása után bekövetkezett, amikor is négy darab csillogó szemű kölyök ugrált előttem kórusban visítva. És hát ki lehetett volna farolni belőle valahogy – nem működik a gép, sose használtam, nem is tudok gofrit sütni, nincs itthon hozzá ez vagy az vagy csak egyszerűen SZÓ SE LEHET RÓLA -, de aztán igen csúnyán megnyomták az egógombomat egy sóhajtós szempillarebegtetéssel.

– Nekünk az anyukánk soha nem süt gofrit…

Awwwwwwwwwwwww.

Amikor az ember kebelében feltör egy egészségtelen, ámde visszafojthatatlan bezzeganya tűzijáték és arcán Tom és Jerry szintű széles vigyor terül szét… 🙂 Józan ész kuka, hiszen advanced level csillámporos supermom award került kézzelfogható közelségbe egy szemvillanás alatt – hát akkor gofri leszen. És körülbelül azonnal szembe is jött az Instán Smitten Kitchen liége-i gofrireceptje, ami ekkor már karmikus jelnek is tekinthető volt – legalábbis ezen a ponton már érdemes ilyesmiben hinni, bármi, ami kicsit is segíti az önigazolást, jól jön :). Olvasom, hogy ő mennyit egyszerűsítette az eredeti receptet – hát, mucikám, neked se lógott közben négy kölyök a nyakadon, még van itt mit tenni :). Úgyhogy ez most az egyszerűsített egyszerűsítettje.

Hozzávalók:

50 dkg liszt
1 cs. porélesztő
2 ek. nádcukor
1,2 dl tej
0,6 dl víz
2 tojás
20 dkg vaj
2 ek. vaníliakivonat
csipet só
25 dkg jégcukor

A vizet és a tejet egy bögrébe öntöttem, 30 másodperc mikró, majd átöntöttem a keverőtálba, beleszórtam a cukrot és a porélesztőt. Amikor felhabzott, beleütöttem a két tojást, hozzáöntöttem a vaníliakivonatot, a sót és a lisztből 40 dekát. A vajat elvileg részletekben kell adagolni hozzá keverés közben, gyakorlatilag négy gyerek mellett… Ne vicceljünk. Annyit tettem az ügy érdekében, hogy 10 dekát puhán, 10 dekát hidegen vágtam bele, és addig hagytam a robotgépet, amíg a hideget is bele nem dolgozta, majd hozzáadtam a maradék 10 deka lisztet is és azzal is összedagasztottam. Eztán ment a hűtőbe éjszakára lefóliázva.

És itt kezdődött a projekt neuralgikus része. Amikor olvastam, hogy 60 perc szobahőmérsékletre engedés + 90 perc kelesztés lenne a másnapi kezdet, már este harsányakat kacagtam. A reggel a következőképpen nézett ki:

6:15 – Felébredtem. Hosszasan mérlegeltem, hogy lemenjek-e az emeletről kivenni a tésztát a hűtőből, vagy a denevérfülűeket pont ezzel ébresztem fel.
6:20 – Letipegtem, tészta kivesz, lábujjhegyen visszaoson.
6:23 – Mellettem alvó legnagyobb exlázas felébred. Hogy neki pisilnie kell. Itt már mentálisan vetettem a kereszteket, de még suttogtam, hogy halkan, ajtót óvatosan csukja, hátha.
6:25 – Gyerek visszatér.
6:26 – A három kicsi libasorban besorjázik az ágy köré, hogy ők éhesek, menjünk reggelizni. Hiszen GOFRIIIII!
6:30 – Kávé. Ők kirakóznak, játszanak, még van esély rá, hogy kicsit lehet húzni az időt.
6:45 – Kikészítik a bögre tejeket, a türelem fogy. A tésztába belegyúrom a jégcukrot, igyekszem kézzel melegíteni, amennyire lehet.
7:00 – A hangos követelőzés nyomán beizzítom a gofrisütőt (kikenni nem kell), és megindul a sorozatgyártás.

Nyolc adag gofri lett ebből a mennyiségből, az első három még lapos, aztán utána csak berúgta magát valamelyest az élesztő, akkor már a klasszik vastag lepények sültek ki, szóval érdemes megpróbálni egy órára kihúzni a melegítés-újrakelesztés részt. Majd megjöttek karikásszeműék és elvitték az extra létszámot, többszörös viszonzási voucher ígéretével :). Aztán remélem, majd az enyémek is kapnak gofrit!!!

Reklámok

Glutén- és laktózmentes barackos pite

Az én kis mentes menzám közben igyekszik zökkenőmentesen működni a munkacunami közepette is, amennyire bírom energiával, meg amennyire egyáltalán bejárok az irodába (ritkán). Ha a szándék erre meg is lenne, mert azért a távmunkát nehezen bírja a csodás céges gép érzem a hátamon a home office hátrányait, ezt mostanság elég sűrűn torpedózzák meg a különböző óvodai/iskolai ezmegazok, amikor korábban kell menni a kölykökért, anyák napja, úszáskísérés, babámfüle, naptárral a kezemben is egyre nehezebben követem. (“- Jó lenne neked is, ha a holnapi anyák napi ünnepség utánra tennénk át a mai szülőit? – MILYEN MAI SZÜLŐIT?!?”) Viszont amióta SUV-os picsa lettem bővült a parkoló a cégnél, kocsival megyek be, ha már, így a dobozhalom szállítása jóval kényelmesebb, úgyhogy az ellátottak köre velem együtt időnként öt főre bővül, mint holnap is. A zimankó elmúltával kevéssé levesezek, mert a hidegeket elég nehéz tejtermék nélkül igazán finomra megoldani, ezért inkább a desszertek kerülnek elő. Ami azért szintén nem egyszerű projekt a glutén, tojásfehérje, kecske kivételével minden tejtermék, mandula, cukor hiányában . Decemberben, amikor még én is hisztaminérzékeny voltam (tehát a lista a csokival meg az alkohollal is bővült), egyik szegény kolléganőnk mondta, hogy csak nekünk sütött mindenmentes sütit a karácsonyi bulira. Szkeptikusan összenéztünk a csapat másik tagjával és megkértük, hogy ugyan sorolja már fel a hozzávalókat. Már a negyedik tételnél mindketten kiestünk. No hát én most optimistán beígértem a csapatnak a mentes barackos pitét, mert megtaláltam Limara receptjét és gyorsan átfutva nagyjából jónak tűnt, meg ehetőnek a nem problémás szekció számára is.

Leszámítva a tojásfehérjét.

Meg a cukrot.

Meg a mandulatejet.

Úgyhogy adaptáltam körülményeinkre, és szerencsére úgy tűnik, jól sikerült, pedig izgultam a tojássárgák meg a kókusztej miatt.

Hozzávalók:

10 dkg rizsliszt
10 dkg darált dió (vagy más csonthéjas)
6 dkg kukoricakeményítő
3 dkg kakaópor
1 cs. sütőpor
1 csapott ek. útifűmaghéjliszt
3 tojássárgája
2,5 dl kókusztej
2 ek. vaníliakivonat
10 dkg agaveszirup (vagy méz, de azért azt még tartom saját hozzájárulásnak, hogy arra allergiás vagyok)
1 dl olaj
nagy csipet só
4 nektarin

A száraz hozzávalókat összekevertem, egy másik tálban a nedveseket is, aztán ez utóbbit beleöntöttem az előbbibe, homogén masszává dolgoztam el, sütőpapírral bélelt 20×30 cm-es sütőedénybe kanalaztam. A barackokat rácikkelyeztem, és 180 fokra előmelegített sütőbe ment 35 percre (tűpróba). Puha, könnyű, nem túlságosan édes süti lett belőle.

Eper chutney

Már két hete csak az UB-ra
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó lábakkal emlékszem,
hogy meglett a Körünk egészen.

Én még őszinte ember voltam,
Szárszónál már toporzékoltam:
hagyjuk a rohadt futást másra,
guruljunk el a Club Aligába.

Erna csak ment, iramodott némán,
nem szidott, nem is nézett énrám,
s a szakaszok lassan, totyogva
eltűntek mögöttünk hátramaradva.

Nem nyafognék, de most már késő –
nesze két hülye, őrült futónő.
A #CsSM beért vasárnap délben,
ötödik duóként széles e vidéken.

Én kérek elnézést :), hosszú volt a gyereknapi játszóház :))). Mondjuk 221 kilométernél nem hosszabb :). Az alkotó május 13. óta igyekszik pihenni, de közben forog a gép a fejében, dolgozza fel az eseményeket, mit kellett volna másként, mi volt jó (másként jó…), felméri az elszenvedett fizikai károkat, lábjegyzeteli a bevásárlólistát, újrafutás – 6 teljes napig bírtam nélküle 🙂 – közben pedig pörög a film, alacsonyan szállnak a flashbackek. Nagy projekt volt ez, ami két hét elteltével, a hétköznapokba visszazökkenve se ülepedett még le; ezen ma kicsit lökött a gyógyszeres fiók pakolása közben véletlenül letört Magne B6 fiola is, amelynek tartalmát ezek után kénytelen voltam egy narancslében elfogyasztani – na nekem ez az instant Ultrabalaton-fíling, az íz, amit se a kóla, se a citromos mentes sör nem képes elnyomni. Ha már így alakult, szétcsaptam egy másfél órás futással, aztán jöhetett a játszóház, arra meg levezetésként (idegsimítóként) némi befőzés. A péntek óta alkotott 30 üveg eperlekvár után úgy gondoltam, hogy az utolsó adaggal valami mást kéne kezdeni, és beugrott a chutney, ami inkább szilvából népszerű, de miért ne? Jó is lett, könnyebb állagra és ízvilágra is, mint a szilvás, de kacsához pont olyan klassz lesz.

Hozzávalók:

1,5 kg eper
1 zöldalma
1 mangó
2 nagyobb mogyoróhagyma
25 dkg 3:1 zselésítő xilit
1 rúd fahéj
1 kicsi szárított chilipaprika (kb. 2 centis, vágott felületű)
3 ek. balzsamecet
1 ág menta

Az almát kimagoztam, meghámoztam, kicsi kockákra vágtam, a mogyoróhagymát és a mangót szintén, hozzáöntöttem a balzsamecetet, beledobtam a fahéjat és a chilit és bekapcsoltam alatta a tűzhelyet. Azután elkezdtem beledarabolni az epret (így lesz benne szétfőttebb és frisebb rész is), amikor végeztem vele, ráöntöttem a xilitet, belecsipkedtem a mentaleveleket, alaposan átforgattam és forrás után kb. 5 percig főztem. Forró üvegekbe (két nagyobb, négy kicsi) töltöttem, az almát, a mangót és a mentát igyekezvén arányosan elosztani közöttük (a fahéj és a chili kuka), kupak szorosan rá – idén a zöldítés jegyében a folpack kimarad, remélem, nem lesz gond -, 1 percre fejtetőre állítottam, majd ment a takarókupacba dunsztolódni.

Rákóczi mákos torta

– Ha a gyerekek meghalnak és a szüleik életben maradnak, ők döntik el, hogy hamvasztás vagy temetés legyen, ha nem tudják, a gyerek mit szeretne?

– Ööö… igen.

– Jó, én akkor most mondom, hogy hamvasztást szeretnék és így fogod tudni. Ha meggondolom magam, majd szólok.

– Ööö… okés.

Az ív elejét az új fekete és neonszín slime adta, az ív végén pedig megtekintettük Michael Flatley Riverdance fináléját. Az átmenetekről ne kérdezzetek, néha jönnek ilyen out of the blue masszív flik-flakkok :), én ezt zseniálisnak tartom a kölykökben, unatkozni nem lehet mellettük. A mai nap mondjuk amúgy sem körömreszelgetős volt, nagyszabású iskolaünnepet toltunk végig, már hetek óta pörögnek erről az e-mailek, amiket ráadásul duplán is megkapok, egyet az óvodai, egyet az iskolai levlistán. A táblázat, amibe a jótékonysági kajavásárhoz való hozzájárulást kellett beírni, másfél hete jött meg. Gyakorlatilag éppen kilábaltam a Segítsüti izgalmaiból, ámde nyakig a munka és a futások mocsarában, úgyhogy tizenkét másodperc alatt szétnéztem a konyhában, megláttam a 20 deka zacskós darált mákot, és a “mittudomén, baszki, hagyjatok meghalni (én is a hamvasztásra szavazok), majd kitalálom, ha levegőhöz jutok” helyett úrinő módjára csak annyit írtam be, hogy “mákos süti”. A levegőhöz jutás (átmeneti jelleggel) tegnap 16:24 perckor következett be, amit méltón meg is ünnepeltünk, a nagyfőnökre mélységesen megütközve meredtem, amikor alkoholmentes pezsgővel akart megkínálni. Nope. Ez nem az a nap. Estére kihúzott az utolsó hosszú futás meg a rég ivott alkohol, úgyhogy annyi aktivitásra maradt energiám, hogy kiraktam a mákot a pultra, a mélyhűtőből meg elővettem egy doboznyi akkor még ismeretlen mennyiségű fagyasztott tojásfehérjét, és bíztam benne, hogy számíthatok bűbájos gyermekeim üzembiztosan beépített 6:15-ös biológiai órájára.

S lőn a szokásos korai ébresztő (vajon egyszer lesz olyan, hogy a hétvége és a hétköznap elkülönül?), reggeli, mamamostméglepihenegykicsitcsendbenjátszatok 8-ig, de aztán már nem volt menekvés a “mákos süti” elől. Fókuszon nagyon túl valami igen eldugott szegletben a tojáshab már megfogalmazódott bennem – ezért vettem elő a dobozt -, és végül arra jutottam, hogy az almás és a klasszik változat után lehetne egy mákos Rákóczi is. Ritkán találja fel az ember a spanyolviaszt, gugli barátom ki is lökte Citromhab receptjét, aminek a tésztáját nagyrészt alapul is vettem. Aztán a többit improvizáltam.

Hozzávalók:

25 dkg liszt
10 dkg vaj
5 dkg cukor
2 tojássárgája
1/2 cs. sütőpor
1 dl tejföl

20 dkg darált mák
2 tojásfehérje
15 dkg vaj
17 dkg cukor
1 dl limoncello
0,5 dl tej
1/2 cs. sütőpor
10 dkg liszt

20 dkg erdei szeder lekvár

5 tojásfehérje
25 dkg porcukor
3 púpozott ek. keményítő

A tésztához valókat összegyúrtam, majd félórára becsaptam a hűtőbe. A vajat a cukorral elkevertem, belement a darált mák, a liszt, a limonecllo, a tej, a sütőpor és óvatosan beleforgattam a habbá vert tojásfehérjéket. A tésztát kinyújtottam vastag körlappá, és sütőpapírral bélelt, kivajazott 26 cm-es tortaforma aljába tettem. Erre rálapátoltam a mákos masszát és ment a 185 fokosra előmelegített sütőbe, kb. 40 percre, tűpróbáig, ha a mákos réteg elválik a formától és halványbarna lesz a pereme, akkor érdemes nézni. Kiszedtem a sütőből, a hőfokot letekertem 140-re. Rákentem a tésztára az üveg lekvárt – anyám kerítette a pécsi vásárcsarnokban, házi lekvár, fogalmam nincs, hol lehet készen venni, de hajrá bármilyen savanykásabb piros gyümölcsös fajta -, majd a tojásfehérjéket habbá vertem, hozzáadtam a porcukrot és a keményítőt, majd a fényes masszát habzsákba kanalaztam és csillagformákban rányomkodtam a lekvárra kívülről csigavonalban befelé haladva. Ha ekkor már nem ketyegett volna erősen az óra, akkor valószínűleg az egészet rátolom, de tartottam tőle, hogy nem fog időben rászáradni, ha nagyon vastag a réteg, úgyhogy egy részéből lett egy tepsi habcsók bónuszban, de legközelebb magasítom full extrásra. A sütő a művelet végére elvileg lejjebb jut hőmérsékletileg, és a 140 fokon kb. 40 percet üdülhet a torta ismét. Én a végén – időhiány… – kicsit ráeresztettem a grillrácsot pár percre, attól lett rózsaszín és ropogósabb, ez opcionális, ki hogyan szereti.

Gyorsan leszállítottuk a cuccot a Monyo sörökkel együtt, még a felszeletelésnél és beárazásnál jelen voltam, gyorsan lőttem egy képet, megnyugodtam, hogy masszívan mákos lett, majd mire visszaértem az arcfestésből, hajfonásból, vízipisztolyozásból, ugrálóvárazásból, kacsahorgászásból, ugrókötél-bemutatóról, biciklizésből, megnyert sakkpartiról, játszóterezésről, addigra hűlt helye se volt a terülj-terülj asztalkán. Úgyhogy nincs jobb fotó és személyes referencia, kénytelen leszek újra megsütni :).

Segítsüti – Mozacher torta

Nem lesz egyszerű megírni a posztot, merthogy a tortából a kép kedvéért levágott szeletet két órája fogyasztottam el, és még hörgök a cukorsokktól. A vacsora mára ki is pipálva, és erősen mérlegelem az időszakos böjt kipróbálását úgy holnap délig.

Szóval ez a mostani se lesz egy lájtos darab, nem tudom, lehet, hogy a futást fejben így kompenzálom, hogy közben fajsúlyos tortákat álmodok meg :). Ne kérdezzétek, miként pattogtak úgy össze-vissza a gondolatok, hogy egyáltalán felmerült a Sacher torta és a Mozart golyók ötvözése, nyilván a rázkódás hatott a neuronokra :D, de abban a pillanatban, ahogy beugrott, már tudtam, hogy ezt meg kell csinálni. De aztán a golyó- és pralinébeszerzés nem fért bele időben, az orosz bolt meg igen, úgyhogy tavaly nyert a túrórudis monstrum. Idén viszont alaposan és időben készültem, minden készen állt a kísérletre, hogy sikerül-e életem egyik legtöményebb tortáját megalkotni. A hercegnő  tortát is figyelembe véve.

Szemlesütve jelentem: igen.

Szerintem egyben a legdrágábbat is, mivel nem cicóztam az alapanyagokkal.

De a nyertes megérdemli a legjobbat: az ő (remélhetőleg még jobban kinyitott) pénztárcája idén a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat gyermekrohamkocsijait támogatja egy remélhetőleg nem elhanyagolható összeggel :), a napi mentési tevékenységükhez szükséges, fontos fogyóeszközök beszerzésére.

És mit kap cserébe, azon a klassz érzésen túl, hogy hihetetlenül szuper fej és karmaisten alaposan vállon veregeti majd viszonzó jótettekkel?

Egy Sacher tortába szendvicselt, Mozart golyók ihlette pisztáciás-pralinékrémes tortát. A felépítés a következőképpen néz ki – pontos recept majd az akció után jön -, 26 cm-es tortaformában (a képeken a 18 cm-es tesztverzió van, nem vagyok szuicid):

1) Csokis tortalap, 70%-os Valrhona csokival készítve.
2) Savanykás, sk. főzött baracklekvárréteg, főleg a nagy darab barackok belőle, megnézzük, mennyi nem folyik majd ki, 20 deka alá nem megyünk. Igény szerint rummal vagy mézes barackpálinkával kissé megbolondítva.
3) Niederegger marcipán, körlappá kinyújtva. Szolid negyed kilócska.
4) Szicíliai cukrozott pisztáciakrém – mint a Nutella, csak pisztáciából. Közel 20 dkg.
5) Pisztáciás tortalap.
6) Valrhona pralinékrém, 25% mogyoró, 25% mandula. A cukortartalmat nem akarjátok tudni, szerintem itt már tökmindegy. Diszkrét 30 deka.
7) Pisztáciás tortalap.
8) Pisztáciakrém, lásd mint fent.
9) Marcipán, lásd mint fent.
10) Baracklekvár, lásd mint fent.
11) Csokis tortalap, lásd mint fent.
12) Az egész még kap fogni egy vajszínű árnyalatot szolid 70%-os Valrhona csokibevonatot, pisztáciát, baracklekvárt és Mozart golyókat a tetejére díszítésnek.

Ennyike. 🙂

Holnapig van időtök összeszedni elgyengült végtagjaitokat, leginkább is a billentyűzet- és egérkezeléshez szükségeseket, és itt licitálni április 17-én reggel 8-tól április 20-án 16:00-ig a tortára. Az átadást Luxemburg egész területén, Trierben és környékén, valamint nyáron Budapesten tudom megoldani, utóbbi igényel némi rugalmasságot a leendő nyertestől.

Hajrá Mozacher torta, hajrá többi Segítsüti, segítsük újra a beteg gyerekeket!

 

Majdnem Segítsüti

A Segítsütiben az remekség, hogy hosszas töprengés után kitalálsz valamit, aztán nehézségi foktól függően gyakorlatilag egy hónapig a tesztverziókat eszed, győzöd lefutni, és próbálod rásózni a jelentős részét a szóba jöhető áldozatokra. A 18 cm-es tortaforma megléte óta legalább nem a kész méretű monstrumokkal kell megküzdeni, és nagyon igyekszem erősen átgondolni, hogy mit is akarok csinálni és hogyan.

That said, az élet nem Segítsüti habostorta, Pelikán. Szerencsére plusznapok mindig be vannak iktatva a tervezési folyamatba, így a tegnap kisült, ma délelőtt nem megfelelőnek ítéltetett tésztát – miután szemre nem elég csokisnak, túl sűrűnek és száraznak véltem – megnyerte a család, én meg új recepttel sütöttem meg a második verziót.

Majd ketteske, miután egész délután rájárt az üres tortára, az imént Csizmás Kandúr szemekkel könyörgött, hogy hadd egye vacsorára is ezt. És ő nem különösebben édesszájú süteményekre. Az első szelet után pedig folytatta, hogy ő nagyonnagyonnagyon szeretne még egyet! A sikeren elképedt #szaranya megengedte, majd miután a kiscsaj kijelentette, hogy “mama, ez a világ legfinomabb tortája”, és még a hercegnő tortánál is sokkal, de sokkal finomabb, és mindig ilyet akar, rongyolt kikukázni a jegyzeteit, hogy miként is alkotta meg ez a rejtett kincset. Okés, hogy 70%-os Valrhonát toltam bele, de hát mi ez? És akkor végre én is megkóstoltam. Baszki, ez tényleg jó lett. Nem fullasztóan száraz, hanem omlós, tölthető lekvárral, akinek úgy tetszik, tehető rá tejszínhab, vagy csak simán magában kétpofára ehető, ahogy a gyerek csinálja.

Hozzávalók:

4 tojás
10 dkg vaj
10 dkg porcukor
5 dkg kristálycukor
10 dkg liszt
10 dkg étcsoki

A vajat és a csokit vízgőz fölött összeolvasztottam. Amíg kihűlt, felvertem a tojásfehérjéket a kristálycukorral, fehéredésig vertem a tojássárgákat a porcukorral, majd hozzácsorgattam a vajas csokit, beleszórtam a lisztet és beleforgattam a tojáshabot. 180 fokra előmelegített sütőben sütőpapírral bélelt, kivajazott 18 cm-es tortaformában kb. 45 percig sütöttem.

Spoiler alert: azért a “rendes” se lesz rossz :).

Csokis-mákos-almás

– Az én sajtom papírján doktor van!
– Mint a mama meg az apa.
– A mama nem igazi doktor. A Szilveszter az.
– De, igazi!
– De nem!
– Mama, szoktál segíteni a felnőtteknek?
– Ööö igen, előfordul.
– Na látod, akkor igazi doktor a mama!

Meglehet, ezt az értékes sajtpapírt hozzá kéne tűznöm a másikhoz :). Nem igazi doktorként nem unatkoztam az elmúlt időszakban, de most már bőven látszik, hogy ez csak a bemelegítés volt, innentől jön az igazi pörgés. Eszembe jutott a sziklamászók gyönyörű imája, amit a Garda-tónál, Arcoban láttam: non lasciarmi volare, Signore – ne hagyj elrepülni, Uram. (Vagy legalább adj egy ejtőernyőt hozzá.) Ácsolódnak a túlélésre a tervek, nyilván ennek az időszaknak a kellős közepében lesz az UB is, hiszen ha csapatjuk, csapassuk rendesen. Időtervezés, munkatervezés, háztartás tervezés, most ezek halmozódnak füzetekben, Excel-táblákban. Kockák közé szorítom az életem egy részét, hogy a lehető legtöbbet meg tudjak tartani abból, ami fontos. És persze közeleg a Segítsüti is – stay tuned, jövő hét! -, ami miatt már most nagyon izgulok, tegnap megvettem a hiányzó hozzávalókat is. Muszáj volt előtte egy kicsit újra beleszagolni a sütésbe, mert csak a napi rutinfőzés megy egy hónapja. A mák már egy ideje itt dekkol a konyhában, eredetileg Csak a Puffin meggyes-túrós mákosát néztem ki hozzá, ami igen tetszetős leírás és kép alapján, de aztán a húsvéti elutazás idejére a hűtőbe dobott almák ezt a tervet átmenetileg felülírták, visszaérkezés után úgy láttam, hogy inkább már sütéshez kellene őket felhasználni, kicsit megpuhultak. Úgyhogy a Femina receptje lett az alap.

Hozzávalók:

17 dkg darált mák (a zacskó 20 dekás, a kölykök mákos tésztában bepuszilták a többit, szerintem a 20 dekát is elbírja a süti, kicsit a lisztet csökkenteni kell mellette ebben az esetben)
10 dkg liszt
4 tojás
1 csomag sütőpor
2 ek. vaníliakivonat
15 dkg nádcukor
3 dl tejföl
3 nagyobb alma
40 dkg csoki
3 ek. olaj

Az almákat megpucoltam és kb. centis kockákra vágtam. A tojásokat elkevertem a cukorral, a vaníliakivonattal, ment hozzá a tejföl, a liszt, sütőpor, mák, végül beleforgattam az almadarabokat. Sütőpapírral bélelt, kivajazott formába tettem – frissen vásároltam a Lidlben ezt a szögletest, egy kicsit nagyobb volt, mint ami ehhez a mennyiséghez ideális lett volna, lehet helyette kb. 30×20 cm-es tepsibe vagy 24-26 cm-es kerek tortaformába rakni -, 180 fokra előmelegített sütőben sült kb. 40 percig, amíg a széle picit elkezdett barnulni és elvált a formától (tűpróba is segíthet). A csokit vízgőz fölött megolvasztottam, hozzákevertem az olajat és ráterítettem a süti tetejére, dermedés után szeletelhető.